Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Valóban, mintha megunták volna az ágyúzást, elhallgatott minden harci zaj és kísérteties csönd ülte meg az arcvonalat.”243 Ezek után lássuk a medvét: Medvetánc Fürtös, láncos, táncos, nyalka, aj de szép a kerek talpa! Hová vánszorogsz vele? Fordulj a szép lány fele! Brumma, brumma, brummadza. Híres, drága bunda rajtam, húsz körömmel magam varrtam. Nyusztból, nyestből, mókusból, kutyából meg farkasból. Brumma, brumma, brummadza. Gyöngyöt őszig válogattam, fogaimra úgy akadtam. Kéne ott a derekam, ahol kilenc gyerek van. Brumma, brumma, brummadza. Azért járom ilyen lassún, aki festő, pingálhasson. A feje a néninek éppen jó lesz pemszlinek. Brumma, brumma, brummadza. József Attila medvéje, mint láttuk, tényleg pokolra ment, ill. jött, hiszen ez a pokol nem más, mint a Föld nevű bolygó, a maga XX. századi, világvégi, apokaliptikus romlottságával, bűneivel, hamisságával, békétlenségeivel, igazságtalanságaival, egyenlőtlenségeivel, háborúival stb. Legfőbb ideje tehát, hogy az „emberiség medvéje” (szibériai nyelvrokonaink benne tisztelték az emberi nem ősét) megjelenjen közöttünk. A megérkezés nem lehet akármilyen, hiszen (mint láttuk) a medve égi származású, az égi atya gyermeke, akit apja láncon (láncra függesztett bölcsőben) Kinek kincse van fazékkal, mér a markosnak marékkal. Ha nem azzal, körömmel a körmösnek örömmel. Brumma, brumma, brummadza. Szép a réz kerek virága, ha kihajt a napvilágra! Egy kasznámak öt hete zsebbe nőtt a két keze. Brumma, brumma, brummadza. Állatnak van ingyen kedve, aki nem ád, az a medve. Ha megfázik a lába, takaródzzék deszkába. Brumma, brumma, brummadza. 243 i. m. 1358-1360. 316
