Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
Csakis ebben a kizökkent időben fordulhat elő, hogy szereplőinknek: a sasnak és az égberagadott alaknak egyszerre több szerep is kijut, és egyidejűleg látják el a rájuk szabott feladatukat, feladataikat. A sas tehát a vers és a korsó tanulsága szerint is éppen a nemzés nemes aktusát hajtja végre, amikor „rászáll” a lényre, ill. amikor „megszállja”, „meghágja”, vagyis elragadja „áldozatát”. Egyidejűleg azonban annak is a tanúi lehetünk, hogy (a párzásból kifolyólag) nőszereplőnk áldott állapotban van, azaz terhes, akit ugyanez a madár oltalmaz „karjaival”, karmaival. Az égberagadás tehát egyidejűleg nemzés (szeplőtelen?) fogantatás, áldott állapotba kerülés, szülés, születés és az „újszülött” dajkálása is. Ha tovább követjük ezt a fonalat, akkor máris adódik a kérdés: kit, ill. kiket tisztelhetünk a párban, párzásban, vagyis ebben az egy testté, egy lélekké vált kettősben? Ha a sas felől közelítünk, akkor a következő lehetőségekkel kell számolnunk: A sas maga József Attila, de egyben ő a hun Attila is (a győztes fejedelem), isten ostora, kardja, aki egyszerre öl és ölel, igazságot szolgáltat, de benne tisztelhetjük a hunok és a magyarok ősapját (atyácskáját) is. Zeuszként, ill. Jupiterként is atyai (atyaúristeni) szerepet tölt be, mint ahogy benne kell látnunk magát a Sas csillagképet is: Aquilát, annak legfényesebb csillagát, az Atairt. Mindazonáltal ez a lélekmadár megtestesíti a keresztény istenhármasság szent lelkét, de magát Krisztust is, az igazság Napját, a visszatérő fényt, az új tavaszpontot... Lássuk, mire jutunk, ha az elragadott asszony nézőpontjából vizsgálódunk: benne tisztelhetjük a vers foglyát, a mindenséget, vagyis a kozmoszt (Kozmutzát), de ott van Flóra is, aki sasszámy alakjában szervült ahhoz, aki elragadta. Minden valószínűség szerint ő a győztes fejedelem foglya is a nagyszentmiklósi kincs 2. számú kancsóján, mindazonáltal talán Attila nagykirály (utolsó) felesége, szeretője, Ildikó is rá hasonlít, de természetesen ebben az alakban testesül meg Emese ősanyánk is. Nyilvánvaló, hogy egy olyan istennőt is életre kelt, aki az „éji folyónak”, a Tejút vonulatának kölcsönöz emberi léptéket (és ad otthont a Sas csillagképnek). Akkor is ráismerhetünk, ha Szűz Mária (Boldogasszony anyánk) vonásait kutatjuk arcán, ha viszont egy szemérmes pillantást vetünk a „pocakjára”, azt kell tapasztalnunk, hogy éppen viselős, Jézuskát hordja méhében. Mindez (reményeink szerint) a versben, de elsősorban a vers két utolsó sorában benne foglaltatik: „Én őt váltom és engem / ő vált így új valóra.” 221
