Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
örmény mitológia Anahija. után néznünk, aki „hegyröl-végről” rokona lehet a mi égberagadott alakunknak, de fontos észrevétele László Gyulának a Júlia szép leány balladának az égberagadással való összevetése is. Ez utóbbi a mi szempontunkból annál is inkább fontosnak látszó mozzanat, mivel az Égi bárány (Kos) és Krisztus, ill. József Attila (archetípusi) alakja - tudjuk, költőnk a Kos jegyének szülötte - szinkronicitásba kerülnek egymással, de egyszersmind az újjászületett, tavasszal visszatérő fénnyel, a kosponttal (tavaszpont) is, az igazság Napjával... Legalább ilyen fontos egy sor olyan kérdésre válaszolnunk, amelyre a nagyszentmiklósi kincs ötvöse, aranymetszője nem ad egyértelmű feleletet. László Gyula (egyébként kitűnő) kérdései kizárólag vagylagos válaszokat sugallnak, ebből adódóan a feleletek is úgymond statikusak lehetnek. Vagy terhes a nő, vagy nem. Vagy férfi, vagy nő, vagy hermafrodita. Vagy nemzési aktus, amit látunk, vagy a madár óvja karmaival az alakot, vagy esetleg éppen öli. Vagy leszáll az a sas, vagy felszáll stb. Ha viszont József Attila versére hagyatkozunk, és ebből próbáljuk megérteni a nagyszentmiklósi kincs égberagadási jelenetét (s majd látni fogjuk a többi aranyba kalapált jelenetet is), akkor ezek a bizonyos „vagy-vagy”-ok sorra eltűnnek, és helyüket az „is”-ek veszik át. Az ábrák nem egy-egy kiragadott, kimerevített pillanat képei, hanem dinamikus folyamatábrák, egymásból levezethető képletek, amelyek a maguk nyelvén, képes beszéddel üzennek. Jegyezzük meg, hogy a „nagyszentmiklósi ötvös” legalább olyan költői kvalitásokkal bír (a maga korában és műfajában), mint József Attila a magáéban: mindketten képesek arra, hogy képbe, szóba, versbe sűrítsék mondanivalójukat, s ezen a réven születnek meg a József Attila-i és a nagyszentmiklósi kvintesszenciák... József Attila versének sasa tehát egyszerre le is száll és fel is száll, de természetesen ezt teszi a nagyszentmiklósi kincs madara is. Az efféle , jószágoknak”, mitikus madaraknak ugyanis nincs és nem is lehet másfajta küldetése. A két „manőver” között pedig (szintén előre megírt forgatókönyvek alapján) arra vannak „beprogramozva”, hogy elragadjanak, egyszerűen ez a dolguk, ilyen a mitikus természetük. Az elragadás szó és kép szerint is ölést-ölelést jelent konkrét példánknál. Egyik is, másik is minőségi változáshoz vezet: halálhoz és új élethez, mégpedig így egyszerre. A magyar nyelvben az elragadtatás szó a bűvöléssel, bájolással, révüléssel, valaki vagy valami hatása alá való kerüléssel stb. kapcsolatos, különleges, nem hétköznapi lét- és tudatfolyamatot feltételez, valami hasonlót, mint amikor kizökken az idő... 220
