Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)
„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”
járt, ki a cipóját kínálta, ki pedig a szőlőt a kosarárból. A nyájasan ismerkedő, egymást kínálgató, kedvre derült emberek között távolian, magányosan ült Attila. Előrehajolt térdére könyökölve, és egyik cigarettát szívta a másik után. A bágyasztó meleg az én aggodalmaimat, szorongásaimat is ellankasztotta, szótlanul ültem mellette. Talán nem is mertem megszólalni. Elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Attila egyszer csak megkérdezte:- Mit olvasol?- Felix Salten könyvét, a »Flórián«-t - feleltem. Alig mondtam ki a szavakat, Attila hirtelen felegyenesedett és valósággal kiragadta a könyvet a kezemből. A könyv tábláján nagy betűkkel állt a név: »Flórián«. Mellette a címlap rajza, fehér lófej.- Kitől kaptad ezt a könyvet? - kérdezte hallatlan izgalommal.- Judit kölcsönözte az útra - feleltem mit se sejtve. Ettől a pillanattól kezdve, mintha a pokol minden fúriája odagyülekezett volna kettőnk köré. Attila nekitámaszkodott a pad támlájának, és szünet nélkül tördelte a kezét, gyötörte ujjait. Hideglelősen hallgattam emésztő, önmarcangoló látomásait, a szétzilált leikéből burjánzó eszelős gondolatokat, amelyeket - ez volt a legdöbbenetesebb - kristálytiszta logikával csoportosított és állított egymás mellé. Nem is egymás mellé, hanem egyiket a másik keskeny, elvékonyodó csúcsára állítva és a végtelenbe tornyosuló képtelenségek végén ott lebegett ő maga, mint egy elátkozott bűvész. Nem emlékszem a szavakra, csak a döbbenetemre és tanácstalanságomra. Flórián, az Flóra. És Judit, aki kezembe adta a könyvet... »Tudsz te erről, hogy mi van emögött?« - kérdezte iszonyodva. És a színes, tarka plakátok ott szemközt, a kocsi falán. Az egyiken a felírás így szólt: »Vissza a természethez«. Igen, ezt odatették, hogy a szeme előtt legyen. Most utazunk, »vissza a természethez«. Milyen szép és megnyugtató volna ez, ha nem figyelmeztetne a veszélyre a közvetlenül mellette lógó plakát: »Igyunk Igmándy keserűvizet«. »Érted?« - kérdezte tovább. Ez jelenti a felpuffadt beleket, a vízbefülladt hullák beleit. »Sejtettem, hogy ide küldenek meghalni«, mondta iszonyodva és előregömyedt, mint aki már eleget látott és eleget tud a falra akasztott jelekből.”139 A szerelvényen váratlanul felbukkanó Flóra ezúttal is fehér ló képében kíséri, kísérti Attilát, aki éppen hozzá készül: vissza a természetbe... 139 József Jolán i. m. 261—262. 190
