Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

innen is kiüzessék / hiszen az is gyógyulás, ha az ember a gyűlöletet oldja cselekvéssé és nem csupán az, ha a szerelmet oldja nemi egyesü­léssé...”110 * 112 Majd pár oldallal később a jegyzetek vége felé a következő­képpen enged utat szabad asszociációinak: „...nyugodj meg, a gyógyulás abból áll, hogy rájön az ember, hogy becsapják, ha bízik s hogy a leg­gyalázatosabban éppen az csapja be az embert, akiben a legjobban bízott, annyira, hogy a puszta szavára pénzt adott neki / s annyira becsap, hogy a pénzért, amit kap, még csak azt sem mondja meg: maga ostoba, hogy nekem fizet ezért, hát nem volna más helye ennek a pénznek, pl. hogy egy kis örömöt vigyen vele az életébe, hogy egyen, aludjon, cukrot ve­gyen, nyakkendőt, cipőt, vagy azt, ami kell / látod, a pénzedről való igazságot sem kapod meg a nyomorulttól a pénzedért, még arra is ma­gadnak kell rájönnöd..11 A következő, idevágó idézet egy levél, József Attila Jolánnak írt levele Párizsból, amelyben többek között ez olvasható: „Mégis csak disznóság, hogy jótékonyság címén 100 franckai akarják az én szememet kitörülni. Hiszen nem is tudom, milyen összegben lehetne kifejezhető számukra az az érték, hogy József Attila sohasem lehet antiszemita. Erről ugyan szó sincs, de disznóság, hogy ily olcsón akarnak egy ember életéből egy lehetőséget megvásárolni. Ha nem volnának a zsidók között olyan emberek, mint Ödön, Liebmann, Fényes Samu, Gáspár Endre, úgyis antiszemita lennék, de így még akkor se, ha erkölcsi lehetőségem megvolna rá. ”"2 Végezetül (hogy bezárjuk ezt a kört) emlékezzünk vissza József At­tila álmára, amelyben Edit körbejárta az odvas erdei fát, a mozdulni, szólni nem tudó Attilát, miközben markában pénzt csörgetett és Attilát emlegette... József Jolán visszaemlékezése, József Attila szabad ötletei (tudjuk, a szabad ötleteket nem a költő, hanem a szenvedő, szerencsétlen ember írta), a Jolánnak írt levél (ezt sem a költő, hanem a dühös, büszke, önér­zetes, sértett és tehetetlen hús-vér József Attila írta panaszosan), és végül az a bizonyos Edit-álom azt engedi sejtetni, hogy Editbe József Attila nemcsak a rossz anya képét vetítette, de Edit volt a célpontja József At­tila a sémik iránt érzett, ambivalens indulatainak is. „Nem freudi vonat­kozásban”, vagyis mitikus (jungi) léptékben viszont úgy tűnik, hogy 110 József Attila 1993.44. 1,1 i. m. 48. 112 József Jolán i. m. 176. 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom