Hagymás István: A mitikus József Attila. Szinkronicitások József Attila életében és életművében (Pilisvörösvár, 2015)

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret…”

sógornője is volt, az édes-mostohája, a nővére. A nevelőapja viszont (az öcsödi parasztgazda, Gombai Ferenc) úgy nevelte (nevelni és nevezni egyre megy), hogy új nevet kényszerített rá, a régitől megfosztván.

Hatéves korában aztán ismét történik vele valami igen fontos (nota bene: Attila napja az év hetedik napja, vagyis január 7.).

„Egyszer az öreg Gombai kiküldte az istállóba, nézze meg, esznek-e a lovak? Várták, várták vissza, de »Pista« nem mutatkozott. Amikor az öregember utána ment, a kút mellett lelt rá; a nadrágját mártogatta egy víztócsába. A kisfiú szégyenlős zavara, meztelen kis feneke, szemérmes iparkodása a nadrágmosással nyilvánvalóvá tette, hogy ártatlan baleset történt vele. De az öreg nem így nézte a dolgot. Tempós léptekkel indult az istállóba, és ostort pattintgatva jött visszafelé. Rövid nyelű ostora volt, hosszú, kígyózó szíjjal a végén, ami rácsavarodott Attila kis derekára. Kezelni kellett tudni ezt az ostort, ügyesen, művészettel és mérhetetlen gonoszsággal, hogy egy ilyen apró kis embert megtáncoltasson. Az ostor vége csattanva harapott aprókat a meztelen lábakba, körülkanyarodott a puha kis hason, a hát vékonyka bőrét hasogatta. Az égre hangzó csattanások ütemére Attila ropta az iszonyú táncot, kezét szeme elé szorítva, kiszolgáltatva, védtelenül, hang nélkül, szó nélkül, nyögés nélkül, lélegzet nélkül. (...)

A kislány (Etus — H. I.) körültopogta, körülzokogta a rettenetesen megvert, meggyalázott fiút, akiben kívül-belül minden sajgott, minden vérbeborult. (...) egyetlen vigasztalót, bátorítót tudott pösze szavaival kimondani: Pista, szökjünk meg! Szökjünk meg, mennyünk a mamához... (...)

Nem tudhatjuk, milyen rejtett belső fájdalmakat ébresztett fel a kékrezöldre vert gyerekben nővérének vigasztaló szava, de olyan feneketlen kétségbeesés és düh borította el, hogy tennie kellett valamit. Valahol meglátott egy kést, ezt kapta fel és ezzel rontott a kislányra. (...)

Nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy talán itt, így, most született meg »Pistában« az az Attila, akinek hűvös, örökkévaló dolgok között kell őgyelegnie ezen a világon.”16

Olyan érzékletesen és egyben lényegre törően számol be József Jolán öccse öcsödi Attilává válásáról, mintha egy rituális, misztikus beavatást közvetítene élőben. A helyszín (a díszlet) a kellékek és maga a történet tényleg mítosziak. Miről is van szó valójában?

16 József Jolán i. m. 47 49.

13