Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
A leírtak szerinti volt az élet a gazdasági világválságig. Akkor gyorsan megváltozott minden. A pénz értéke gyorsan fölment, azaz kevés lett belőle. Akinek bankban volt a pénze és ki akarta venni, az az eredeti összeg felét kapta csak, de azt is nagyon nehéz volt megkapni. Állítólag, ha valakinek adóssága volt, annak is csak a felét kellett visszafizetni. Ez ugyan csak hivatalosan volt, de egyes adósok, akik magánembernek tartoztak, erre hivatkoztak. így már kölcsönöket sem lehetett kapni. A gazdasági válság kb. 1930-31-től 1936-37-ig tartott. Akkor már egy kicsit kezdett rendeződni a helyzet. A második világháború kezdetére a gazdasági helyzet valamivel jobb lett. A pénzünk a dinár volt (egy dinár = 100 para, ez volt az apró-, a váltópénz). Volt 25 és 50 párás értékű, egy és két dináros fémpénz, valamint 10, 20, 50, 100 és 1000 dínáros papírpénz. Az 1000 dínáros bankjegyet nagyon-nagyon ritkán láttuk. Később, talán 1935-36 táján jött forgalomba a 10 és 50 dínáros fémpénz is. Állítólag ezek közt volt sok hamis példány is. A dinárnak aránylag jó értéke volt, egy dinárért is lehetett már „valamit” kapni. Cukorkát — ha volt rá pénzünk — egy esetleg két dinárért szoktunk venni. Fagylaltban volt egy dínáros és féldínáros adag is. Ceruza, toll, irka, tinta fél dinártól két dinárig volt. A körhintán - ringlispil — egy vagy két dinárba került egy „menet”. Azért ilyen dolgokat írtam, mert mi gyerekek leginkább ilyenekre adtunk ki pénzt. A bolti cikkek, például a kockacukor 16 dinár volt kilónként. (Kristálycukor nem volt). A só három, a petróleum literje nyáron hat, télen hét dinár volt. Egy skatulya (100 darabos) Drava cigaretta ára 15 dinár volt. Ez volt a legolcsóbb, de csak darabszám szoktuk venni, habár így jóval drágább volt. Egy dinárért öt darabot, kettőért tízet adtak. Az volt leginkább a divat, hogy egy-két dinárért vettek, vagy egy kis pakli cigarettadohányt három dinárért, a pipadohány meg négy, vagy öt dinár volt. Egy skatulya gyufát egy dinárért adtak. Ezek a felsorolt cikkek (a cukor, a só és a petróleum is) mind állami monopóliumnak számítottak, nagy volt ezekre az adó, ezért nagyon is takarékoskodtak vele. Sokszor csak fél cigarettára gyújtottak, a másik felére később. A csikkeket gondosan elrakták és mikor összejött egy cigarettáravaló, azt megsodorták. Előfordult, hogy a kész cigarettákat is felbontották, s újra sodorták vékonyabbra, vagy lazábbra. Filteres cigaretta nem létezett. Nem is dobáltak el fél cigarettákat mint manapság. Egy társaságban egy szál gyufával többen is rágyújtottak, vagy megtették ezt a más cigarettájáról közvetlenül. Ha volt parázs kéznél, akkor azt is felhasználták. Emlékszem, többször megtörtént, 64
