Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
hogy a szomszédból jöttek este kérni öt-hat szál gyufát „kölcsön”, amit aztán pontosan vissza is adtak. Vagy egy pohár sót, ha éppen az hiányzott és nem mehettek érte a boltba. Az öngyújtó használata tilos volt, vagyis csak azt lehetett használni, amelyik be volt jelentve és le volt pecsételve. Erre adót kellett fizetni. No, ezt ugyan senki nem tette, de ha a finánc vagy a csendőrök észrevették, az eszközt elkobozták és az illetőt megbüntették. Ausztriából hoztak öngyújtókat, tűzköveket, cigarettapapírt, meg szaharint (cukorpótló) és hordozták árusítani a házakhoz. Ez mind tiltott áru volt, úgy csempészték át a határon. Kockacukrot csak negyed kilót szoktunk hozni (4 dinárért) nagyobb ünnepekre, vagy egy keveset a szaharin mellé. Mi gyerekek észre sem vettük nagyon, hogy mivel van édesítve a tea, vagy a tejeskávé, de az édesapánk ki nem állhatta a szaharin ízét. Igaz, hogy általában az édességet sem bírta. Szemeskávét nem használtunk, esetleg valami Enrilo nevű kávépótlót, vagy Franck cikóriakávét, esetleg pörkölt árpát, de azért ez is „nagyon jó” volt. No, de az a nagy takarékosság általában csak a szegényebb parasztházaknál volt szokás. A gazdagabb vagy az úri házaknál és a városokban egészen nem így volt. Egyjó tehén ára 1500 dinár körüli volt, ám azért lehetett kapni 800-1000 dinárért is öregebb, értéktelenebb teheneket. Már a harmincas évek elején lehetett kerékpárokat kapni, ha valakinek volt rá pénze. Egy jó Puch kerékpár ára 1800 dinár volt, de csak kevesen tudták megvenni. Később már voltak olcsóbb fajták is 900 dinárért, no meg már akkoriban a kereskedők kezdték árusítani portékáikat - így a kerékpárt is - részletfizetésre, úgy, mint ma az autókat. 1935-36 körül már minden „valamirevaló” legénynek volt kerékpárja. Akkor már a mi régi kerékpárunk hasznavehetetlen volt. Talán 1936-ban, vagy 1937-ben vettünk egy használtat egy csendőrtől, 500 dinárért. Még jó állapotban volt ez a kerékpár, s leginkább az akkor már legénysorban volt Imre bátyám, meg az édesapánk használta. Én nagyon ritkán, de azért annyit megengedtek, hogy megtanulhassak rajta. Volt is nagy becsületük ekkor a kerékpároknak! Eleinte csak a fináncoknak, csendőröknek, meg a tanítóknak volt kerékpárja. A fiatalok még megtanultak kerékpározni, de az idősebbek már nem nagyon. Pénzkereseti lehetőség nem nagyon volt a falvakban. Csak egy-két nagyobb gazda fogadott napszámosokat. Napszám akkoriban 10-15 dinár volt, meg a koszt. Esetleg nehezebb munkára, vagy koszt nélkül fizettek 20 dinárt. Tehát egy napszám egyenlő értékű volt egy kilogramm cukorral, 65
