Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - A szlovéniai magyar irodalom
lyóirat. Egy folyóirat, mint ahogy egy irodalmi mű sem a semmiből teremtődik elő. így volt ez a Muratájjal is. Egy irodalmi folyóirat szükségessége, igénye azóta van jelen az itteni írók tudatában, amióta a kritika és az önállósodás igénye. Az első lépést azonban csak 1985-ben sikerült megtenni a későbbi folyóirat felé, a Népújság mellékleteként megjelentetett Muratájjal. Ennek „útravalójában” írja Szúnyogh Sándor: „Legyen a Muratáj vidékünk művelődési tükre, irodalmi munkásságunk szócsöve és alkotó tevékenységünk szigorú porondja, ahol kritikai csatákban izzik a toll és érik az agy.” A meglepően magabiztos hang önkéntelenül is a Tavaszvárás indításának lendületét idézi fel az olvasóban. Ez azonban már a „második indulás” volt, s ezért a siker is közelibbnek tűnt, mint először. A pályatárs Varga József pedig a 2. számban ekképpen fogalmaz: „Nagyon örülnék, ha ... az alkotás fénye oszlatná el a beolvadás valóságát, s az meggyőzően igazolná, hogy a muravidéki magyarság ... képes a saját anyanyelvén szakmai-tudományos és irodalmi-művészi alkotások létrehozására, a korszerű nyelvi követelményeknek megfelelően, amelyek még hosszú évszázadokig is szavatolják e kis létszámú nemzetiségi csoport ... létét: megmaradását.” Bence Lajos pedig a 4. számban a kritikaírás fontosságára figyelmeztet: „Irodalmunk csak így, a kritikával kiteljesedve léphet túl ... megfeneklett helyzetén, az olvasókkal való termékeny kommunikációja által.” Az idézetekből kiderül, hogy nem kis feladatokat szántak a későbbi szerkesztők a csírájában már megfogant későbbi elképzelésnek: ez az adottságok, a helyzet és a követelmények kényszeréből következett. A legfőbb cél természetesen az öneszmélés, a nemzeti érzés, az identitás felébresztése, ezek mellett pedig az itteni irodalom horizonttágítása, új törekvések, alkotók bekapcsolásával. Ha fellapozzuk a mellékletként megjelent Muratáj egyes számait, akkor fokozatos gazdagodást figyelhetünk meg. Ez alatt természetesen nemcsak a terjedelem bővülését értjük, mely a kezdeti 40 oldalról a 2. számtól már a duplájára emelkedett, hanem tartalmi gazdagodás is megfigyelhető, s ez most kivételesen nem a minőség rovására történt. A 2. számtól fokozatosan helyet kapnak a kritika jellegű, felmérő szándékú írások is a líra és a próza mellett. Különös jelentőséggel bír az a törekvés, amely a hazai képzőművészek portréit próbálja megrajzolni egy-egy interjú erejéig. így került bemutatásra Gálics István (Szúnyogh), lendvai festő- és szobrászművész, akinek híre ekkor már rég túljutott az országhatárokon. De akad az 5. számban néhány színházkritika is (Bence), továbbá néhány 115
