Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - A szlovéniai magyar irodalom
jólsikerült könyvismertető (Varga Zoltán). Verssel, kisprózával Halász Albert és egy fiatal egyetemi hallgató. Csuka Judit jelentkezett. A felsorolt alkotások zömében egy képzeletbeli antológia megbecsült darabjait is képezhetnék. Joggal érezhette Burány Nándor fentebb említett cikkében, hogy a kissé hosszúra nyúlott „erjedési idő” „nemes nedűt” érlelt: a folyóirat alkotóműhellyé vált. Az 1. számból ténylegesen is kiolvashatóvá válik, hogy „milyen gondolatok foglalkoztatják a vidék íróit, milyen érzéseket váltanak ki belőlük korunk, valóságunk eseményei, s hogyan, milyen eszközökkel megformálva próbálják mindezt átvinni az olvasókra, s milyen esztétikai eszményektől vezérelve kívánják teljesíteni írói hivatásukat, vagyis közvetve ugyan, de miként kívánnak hozzájárulni a kis nemzetiségi csoport még sok évszázados megmaradásához.” A tartalmilag négy részre tagolódó folyóiratban a legterjedelmesebb blokk a líráé: Varga József, Szúnyogh Sándor, Báti Zsuzsa, Kocon József, Halász Albert, Rozsmán Erzsébet több verssel is szerepel a válogatásban. A próza részben Varga József egy elbeszélése és egy néprajzi ihletettségű írása, Szórni Pál regényrészlete és Bence Lajos prózaverse olvasható, a tanulmányok a szlovéniai magyar líra kérdéskörével foglalkoznak (Varga J„ Bence L.). Csuka Judit Pilinszky János költészetéről ír, a képzőművészet rovatban pedig Gábor Zoltán és Topiák János egy-egy idevágó esszéje található. Korainak tűnhet talán véleményt nyilvánítani az ötödik évfolyamába lépő Muratájró\, hisz az évfolyamonként két alkalommal megjelenő periodika összességében a hagyományos értelemben vett havonként megjelenő folyóiratoknak fél évfolyamát sem teszi ki. Egy azonban bizonyos: következetesen és töretlen kitartással haladnak azon az úton, amely egy magasabb szintű irodalom felé vezet, hiszen tudják és vallják, hogy a valóságfeltáró, sorskimondó és nemzetmegtartó szerepet csak ez a provincializmuson túljutó irodalom tudja betölteni. Röviden szólnunk kell még két kiadványról, amelyek az 1991-es kiadói tervet képezték, s azóta már két új kiadvánnyal gazdagodott általuk a muravidéki magyar irodalom. Két iljú tehetség bemutatkozó kötetéről van szó: Halász Albert Mosolymorzsák, Topiák János pedig Flagelláns énekeskönyv címmel gyűjtötte egybe verseit. Halász versei a nyelvre való rácsodálkozás, az anyanyelv újjászületésének jegyében fogantak. Ez azonban sohasem válik nála öncélú magamutogatássá, hisz a nyelvvel való játék legtöbbször gondolati mélységgel párosul. Emögött pedig a nyelvi közeg erőtlenségét, a muravidéki magyarság nyelvének romlottságát kell sejtenünk, amelynek irodalmivá való formálása nem kis megpróbálná
