Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)

A szlovéniai magyar irodalom (1919-1989) - A szlovéniai magyar irodalom

gosabb világba kalandoznak el - meséket olvas fel édesanyjának. „Természetesen anyámból ezáltal sem lett sem politikus, sem tudós, csak az orsója telt meg fonállal” - jegyzi meg ironikusan.

Ő is versekkel kezdi pályáját, de korán rádöbben, hogy a „mesélés" az igazi műfaja. Hamarosan ki is alakít magának egy leírásos, áttétel nélküli írói módszert, amelyben otthonosan mozog. Azoknak a nagy mesélőknek a csoportjába kell sorolnunk, akik szép számmal vannak jelen a XIX. század irodalmában, s a mikszáthi anekdotán nevelkedtek. Első önálló kötetét Őszirózsa címmel adta ki 1977-ben. Ezekben a muravidéki létet vallatja, a muravidéki ember nehéz hétköznapjait szólaltatja meg. De sohasem a mesélés kedvéért, hanem a problémafeltárás szolgálatába állítva az előbbit is. Olyan társadalmi problémákat tár fel, mint a vendégmunkások otthon maradt, a nagyszülők által nevelt gyermekeinek hányatott sorsa (Giza), vagy a merev falusi erkölcsöt megsértő fiatal generáció konfliktusai a régivel (Beáta), vagy a becsület nehéz próbáját kiálló gyermekhősök életre szóló szorongásai (Utolsó nap, Kék tinta, Az én apukám). „Egyszerű, de hatásos eszközökkel dolgozik Szórni - úja Palkó István az őszirózsa novelláiról -, a műfaj klasszikus csattanóját mindig eltalálja. Elbeszélései mindig sorsfordulót mutatnak be, amikor az emberrel, szereplőivel valami lényeges történik.” Főleg gyermekszereplőinek jellem- és lélekrajzában sikerül a típusteremtés buktatóit kikerülnie, ott, ahol az ábrázolás nem merül ki a puszta tényszerű közlésben, leírásban (pl. Giza alakja, vagy az önéletrajzi vonásokat mutató Péter az Utolsó napból).

Regénykísérletét Szeretni kell címmel adta közre 1984-ben. Ebben két fiatal főiskolai hallgató szerelmi történetét meséli el a már megszokott zsánerben. A hosszabb forma s a műfajbeli eltérés azonban a novellához szokott írót próbára teszi, s míg azok esetében a hatáskeltő eszközöket mindig jó érzékkel helyezi el, itt az aránytévesztés minduntalan jelentkezik. A regényben, mely a boldog békeidőkben játszódik, tematikailag is e korszak emlékeiből, élményeiből táplálkozik (60-as évek). Vannak ugyan felcsillanások, de a mű mégsem áll össze egységes alkotássá. A kritikai ellenvetések a mű és az ábrázolt, megidézett kor anakronizmusaira is felhívták a figyelmet, valamint a tudatos művészi alakítás hiányára. Húzd rá, cigány (1987) című kötetében pedig még ennél is nagyobb a minőségi ingadozás. Hibátlan novella, karcolat itt alig található, ezeknél a nyelvi igénytelenség is szembeötlőbb. A beteg író „szomorú ráadásainak” tekinthetők ezek az írások. Korai tragikus halála miatt az életmű nem

101