Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. A szlovéniai magyarság 70 éve (Győr - Lendva, 1994)
A szlovéniai magyarság rövid története (1919-1989) - A szlovéniai magyarság gazdasági és jogi helyzete Trianon után
1918. novemberi eseményeket (a Felvidék, Erdély és Vajdaság megszállása) követően, de még inkább 1918. december 1., a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kikiáltása után. A szlovén nemzetiségi kérdés megoldására több opció is számításba jöhetett volna. Az első és a szlovén (vend) nemzetiség által leginkább támogatott elképzelés természetesen a Magyarországtól való elszakadást szorgalmazta, a második az autonómia keretén belül próbálta megoldani a problémát (pl. a Jászi által javasolt Muraközi megye, vagy a Tkálec-féle független Mura Köztársaság), a harmadik a megyerendszeren belül, kulturális és nyelvi jogok bővítésével kívánta megtartani a status quo-t. Ez utóbbi azonban a dolgok előrehaladott állapota miatt lehetetlennek látszott. 1918. december 24-én horvát csapatok lépték át a Dráva alkotta demarkációs vonalat, és előbb Muraközt, majd három nappal később, átkelve a Murán, ellenállás nélkül foglalták el Muravidék központi településeit, nagyobb falvail. A terület azonban estik rövid ideig maradt a horvát megszállók kezén, hisz a megszállás fényéről hamarosan értesült a magyar hadügyminiszter, aki parancsot adott a terület mihamarabbi visszafoglalására. A feladat elvégzésére Pemeczki Jenő századost jelölték ki, akinek vezetésével január 3-án felszabadítják Muraszombatot, a járási székhelyet, a horvát csapatok pedig a vereségtől megfutamodva visszavonulnak a Murán túlra. Muravidék felszabadításában nagy szerepe van az ún. „vend századnak”, amely nagy többségben önkéntes szlovén nemzetiségű parasztokból állt. A „muraszombati csata” néven ismert hadi-cselekedet pedig - a korabeli krónikás, Mikola Sándor szerint - olyan „nevezetes tény, melyhez hasonlót a világháborúban részt vett nemzetek egyikénél sem találunk”. A muraszombati csata példa értékű lehetett volna a helytállást illetőleg olyan vidékeken, ahová a megszálló csapatok „kardcsapás nélkül vonultak be”. Annál is inkább, hiszen ennek a csatának köszönhetően a párizsi békekonferencia 1919. május 12-i határozata értelmében Muravidéket Magyarországnak ítélik. Ugyancsak ennek a csatának tulajdonítja a szerző a jugoszlávoknak, illetve a szerb-horvát-szlovén államhoz tartozó szlovén politikusoknak e vidékkel kapcsolatos józanabb megnyilatkozásait. Zeijavnak, a szlovén kormány egyik tagjának véleményét idézve Jugoszláviának „nincs szüksége a vend vidékre, mert legjobb országhatár a Mura, amely ingoványos árterületeivel a vendvidéket teljesen elzárja Jugoszláviától”. A jugoszlávok machinációi azonban folytatódtak, az újonnan alakult, az Antanttal szövetséges kis államok újabb és újabb deputációkat menesztettek Párizsba, újabb területi követeléseket támasztva Magyarországgal szemben, mígnem 10
