Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
Előszó
arról ír, melyet (mint az események részese) maga látott, hallott s megtapasztalt. A néha mozgalmas, néha monoton fronthétköznapok, a Dontól történő visszavonulás gyötrelmei, illetve Petesházán 1941 és 1945 között személyével és környezetével megtörtént események, epizódok elevenednek meg a kötet lapjain. Olyan emberek lelkivilágát, gyötrelmeit és reménykedéseit ismerhetjük meg benne, akik másképpen élték meg a háború poklát, mint a „szakmabeliek", a hivatásos katonák. Megtudhatjuk, miből merítettek erőt becsületes és erőn felüli helytállásukhoz, s mi éltette őket a különösen súlyos és kritikus helyzetekben. A petesházi tüzér 1996 és 1998 között papírra vetett emlékei hitelességéhez kétség nem férhet. Történeti értékű írást olvashatnak tőle kortársai és a téma iránt érdeklődők, mely egyben hasznos forrás is egy vérzivataros korszak árnyaltabb bemutatásához. Végezetül néhány szót a szerzőről. Vida István, aki egy földműves család elsőszülöttje 1920. június 5-én a trianoni békediktátum által elcsatolt Alsólendva melletti Petesházán született. Édesapja - 1914 és 1918 között - négy évig harcolt az olasz fronton, s a családtagok, a testvérei, Miklós, Ferenc és József is megjárták az első világháború poklát. Elemi iskolába Petesházára járt, a nyolcadik osztályt 1934-ben kitűnő tanulóként fejezte be. A tanuló évek után a szülői kisgazdaságban dolgozott. A Délvidék és a Muraköz visszacsatolását követően, 1941. október 13-án a magyar királyi honvédséghez tényleges katonai szolgálatra hívták be. Megjárva a keleti hadszínteret s a hadikórházakat 1943. május 20-án szerelt le. 74%-os hadirokkanttá nyilvánítása sem mentesítette attól, hogy 1946/47folyamán néhány hónapot a jugoszláv hadseregben is le kellett szolgálnia. 1948. január 11-én nősült, falubelijét, Dávid Ilonát vette feleségül. Két fiúgyermekük született, 1948-ban Ferenc és 1951-ben István. 1948-ban az Alsólendván alapított olajipari cégnél vállalt irodai munkát. Családját ugyanekkor a többi petesházi családdal együtt az akkori jugoszláv hatóságok három évre kitelepítették. A kitelepítés éveit Hármasmalmon, apósánál töltötték. 1953-ban a jobb megélhetésben bízva kilépett munkahelyéről, s földművesként tevékenykedett. A hatvanas évek elején kierőszakolt tagosítást követően, amikor elvették a család termőföldjének nagyobb részét, újra munkát vállalt a helyi PRÍMÁT ipari vállalatnál. 1983- ban bekövetkezett nyugdíjazásáig folyamatosan e cég munkatársa volt. Aktív nyugdíjas éveit jelenleg is Petesházán tölti. Ha emlékeivel a múltba téved, javarészt háborús élményeit éli át újra. Dr. Szabó Péter hadtörténész 6
