Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A front összeomlása és a visszavonulás

robbant fel. Akkor puskával belelőttek többször, és így végre sikerült nekik felrobbantani a lövedékeket.

Visszavonuló magyar csapatok az orosz fronton

A nap folyamán többször is nekiindultunk, meg-megálltunk, nyugat felé meneteltünk. Estére egy másik faluhoz érkeztünk. Azt mondták, hogy ez Sztaro Nyikolszkoje. A falu nagyon hosszú lehetett, s erősen folyt benne a harc. A másik végén már minden lángokban állt.

Az üteg lassan beérkezett a faluba; az eleje már bent volt a házaknál, de a vége még messze kint járt. Mivel nagyon hideg volt, be-bementünk a házakba melegedni. A házikók teli voltak különböző magyar katonákkal, de nem nagyon fértünk be. Ha mégis valamelyik házba sikerült betolakodni, akkor ott jól fölmelegedtünk, mert még ha nem is tüzeltek, a sok ember akkor is felmelegítette a levegőt.

A közvetlen tűzharc mind közelebb ért hozzánk. A százados azt mondta, hogy az első ágyút tűzkészenlétre kell állítani, és meg kell kezdeni a tüzelést a közvetlen célpontokra. Szerencsémre, nem az én ágyúm volt a sor elején, mert amikor elindultunk az előző faluból, a második számú ágyú vagy félszakasz előbb készen volt, mint a mienk, és ezért az ő ágyújuk volt most az első. Normális körülmények között mindig az elsőnek kellett elöl lenni, de itt már kezdett a fegyelem lazulni. A második számú ágyút kb. 300 méterre behúzatták a faluba. A lövegvezető megkérdezte a századostól, hogy mi lesz a feladata. Ő azt válaszolta, hogy állítsa le az ágyút az út közepére, és az előtte lévő házakat (vagyis a falut) kell közvetlen irányzással lőni, addig, amíg csak lehet, vagy míg marad lőszere. De az oroszok mind közelebb jöttek hozzájuk, már szabad szemmel lehetett őket látni, ahogyan futkostak az égő házak kö-62