Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)
A háború kezdete
kísérő kíváncsiskodó néptömeg ez idő tájt ért a hídhoz. Ahogy az emberek észlelték a lövöldözést, gyorsan letértek az útról. Sokan közülük belefeküdtek az árokba, de voltak, akik megfordultak az úton, és csak hajtották a kerékpárt. Igyekeztek, hogy minél előbb Lendvára érjenek, nem törődve azzal, hogy a jugoszláv katonák valakit el is találhatnának. Amikor a granicsárok a hidat felrobbantották és elkezdtek lövöldözni, akkor kb. 400 méterre lehettem a hídtól. Megfordultam és elindultam Lendva felé, de az árokba nem mentem le, mert hátranéztem az úton és láttam, hogy mögöttem talán 100-150 kerékpáros is lehet. Úgy gondoltam, ha a granicsárok lőnek is, először őket találják el, nem engem. Mire Lendvára értem, a németeknek már hűlt helyük volt. Összeszedték az őröket, és elmentek Muraszombat irányába, tudtam meg az ismerősöktől. Tehát nem volt nálunk Lendván semmiféle szervezett hatalom, parancsnokság: sem jugoszláv, sem német, sem magyar. Amikor hazajöttem Lendváról, az apám és az anyám kérdezték, hogy merre jártam. Elmondtam nekik mindent, amit láttam és tudtam. Kicsit később a petesházi kolóniából elkezdtek puskából lövöldözni a falu felé. A mai napig sem tudjuk, hogy kik voltak. Ezt követően az idősebb emberek azt tanácsolták, hogy valami őrséget kellene felállítani a faluban, ha továbbra is lövöldöznek felénk. De hát mit segít a lövöldözők ellen bottal védekezni. Puska meg, ha igaz, csak kettő volt a faluban, az is csak vadászpuska. így az őrség felállításából nem lett semmi, de később már nem is lövöldöztek. Úgy emlékszem, hogy éjfélig jártuk a falut, de semmi különös nem történt. Az éjjel a granicsárok a vasúti hidat is felrobbantották, ezzel teljesen megszűnt az összeköttetés Muraközzel. Reggel azt hallottuk, hogy Lendván annyi a német, hogy alig férnek el. Azonnal el is indultunk Lendva felé kerékpárral, és láttuk, hogy valóban nagyon sok a német katona. Ott, ahol volt egy kis hely az udvarban, mindenhol állt valamiféle jármű. Valamilyen motorizált alakulat lehetett, mert gyalogost én nem láttam. A németek rádiót hallgattak, zenéltek, mosakodtak, borotválkoztak. Ha valaki pár szót tudott németül, és szólt hozzájuk, annak adtak mindenfélét (cigarettát, csokoládét, cukrot, narancsot); szóval volt mindenük, amiből adtak is a kíváncsiskodóknak. Béke volt, senki sem lövöldözött, nem tűnt úgy, mintha háború volna. A magyar csapatok még nem jöttek be Lendvára, pedig az itteni lakosság többsége magyar volt, és őket várta. Ez a vidék mindig is Magyarországhoz tartozott, csak az első világháború végén csatolták Jugoszláviához Muraközzel együtt. 10
