Vida István: Egy petesházi tüzér visszaemlékezése a II. világháborúra 1941-1945 (Lendva, 1998)

A háború kezdete

A következő éjjel újra elmentek a németek, és mi - Lendva-vidékiek - megint nem tartoztunk sehová, senkihez. No, de aztán az utcán elterjedt a hír az emberek közt, hogy el kell menni a magyarokért. Hogy ki kezdeményezte ezt, nem tudom, de a határon még nem engedtek át senkit sem Magyarországra, a magyar határőrök ott voltak. Mivel az a hír járta, hogy már jönnek is a magyarok, a nép elindult várni őket. De ők csak nem érkeztek meg. A következő napon - mi, néhány falubeli fiatal - megbeszéltük, hogy elme­gyünk Lentibe megkérni a magyarokat, hogy jöjjenek vissza Alsólendvára. Egyesek már készítették is a piros-fehér-zöld lobogókat, és vitték azt maguk­kal. Tudomásom szerint minden faluból jöttek, és valóban sokan voltunk. Lendván a tömeg elkezdte kiabálni, hogy: „Éljen Horthy, éljen Magyaror­szág, mindent vissza, Horgast vissza!". Azt is kiabálták, hogy: „Hitler-Duce, Hitler-Duce!”. Ez így ment egész héten, már teljes cirkusz volt, de a magyarok csak nem jöttek. Szombaton a faluban megtudtam, hogy néhányan este elmennek Lentibe. Elhatároztam, hogy én is velük tartok. Talán 30-35-en gyűltünk össze, de csak férfiak. Volt az idősebb emberek között olyan is, aki tudta azt az utat, amelyi­ken a csentei hegyen keresztül nem is volt nagyon messze Lenti. Az össze­gyűlteket Györkös Vendel vezette, ő ismerte az utat, mert korábban többször is járt Magyarországon a rokonainál. Amikor éjféltájban odaértünk, a lenti laktanyában még sokan ébren vol­tak. Hogy a háború miatt vagy mert minket vártak, azt nem tudtuk meg. A laktanyában egy elkészített papíron nyilatkozatot írtunk alá, melyben kértük, hogy a magyarok vonuljanak be Muravidékre. De én ebben nem nagyon hittem, mert ilyen lépést az országok nem bíznak néhány szedett­­vedett személyre. Még az is megtörténhetett, hogy távozásunk után a nyilat­kozatot bedobták a tűzbe. Lentiben volt még kocsma is nyitva, így akinek volt pengője vagy valami devizája, az vehetett inni- és ennivalót is. Mire délután hazaértünk, akkor már voltak olyanok, akik kerékpárral meg­járták Magyarországot, mert vasárnap reggeltől a határon a magyar határ­őrök átengedték a lakosságot. Ez történt 1941. április 13-án, de a magyarok még akkor sem jöttek hozzánk. A nép lassan megunta a felvonulást, és tovább már nem is jártunk Lendvára. Április 16-án az apám azt mondta, hogy nem járhatunk állandóan felvonul­ni, vagyis tüntetni, mert ebből nem lehet megélni, nekünk dolgoznunk is kell. Április 16-án reggel elindultunk a csentei szőlőhegyre kapálni. A férityfalusi malomhoz érve hallottuk, hogy jönnek a magyarok. A malom előtt megálltunk íi

Next

/
Oldalképek
Tartalom