Zsiga Tibor: Muravidéktől Trianonig (Lendva, 1996)
A határmegállapítás előkészületei
latot terjeszthet elő az érdekelt fél. Ezzel kizárták az alkudozás lehetőségét. A nagy igény megfogalmazása azt a veszélyt hordta magában, hogy elutasítása esetén semmit sem lehet már visszaszerezni. A pillanatnyi nemzetközi, külpolitikai érdekek mellett a magyar kormánynak ezekre a szabályokra figyelve kellett megalkotni a magyar-jugoszláv határ megállapításánál követendő stratégiáját és taktikáját. Ennek szellemében készült el a kormány belső utasítása. Ezt csak a határmegállapító központ és a határmegállapító bizottságban dolgozó magyar biztos ismerhette meg, mint követendő szempontot. A területi kiigazításoknál csak olyan helyeket vettek figyelembe, ahol az adatok, a tények egyértelműen magyar érdekek mellett szóltak, ahol azok nem voltak visszafordíthatok a jugoszlávok által. Arra is figyelemmel kellett lenni, hogy a Trianonban megállapított vonalon túl, magyar rovásra a jugoszlávok támadásba kezdtek Szigetvár, Pécs, Baranya, Baja, és a szegedi hídfő megszerzéséért. Az összes körülmények figyelembe vételével a magyar kormány az egész határ hosszában három lehetséges variációt dolgozott ki, attól függően, hogyan alakult a tárgyalási viszony a jugoszlávokkal, milyen lesz a bizottság várható állásfoglalása. Muravidéket illetően az I. számú variáció szerint határként - mint természetes határt - a Murát kell megjelölni, majd a Drávánál való találkozás után a Dráva folyó középvonala legyen a határ, ezzel kizárva a jugoszláv követelést Baranyára vonatkozóan. így “vend-vidék” teljes egészében Magyarországnál marad. A II. variáns szerint Muravidék esetében a magyar-vend nyelvhatár lenne a meghatározó, azzal, hogy a “vendségnek” megfelelő utak álljanak rendelkezésre Magyarországgal való kapcsolatában. A III., mint végső lehetőség a trianoni határ megtartása a jugoszláv követelésekkel szemben.127 Mint később kiderült, Muravidék esetében a jugoszlávok fenntartották távlati tervükben a “szláv-folyosó” létrehozását. A magyar elképzelések ellensúlyozására a trianoni határ javukra történő változtatását kezdeményezték. Konkrétan igényt támasztottak Szomoróc, Kerca, Magyarszombatfa, Szentgyörgyvölgy, Nemesnép, Szentistvánlak, Bödeháza, Gáborjánháza, Rédics, Dedes, Lendvaújfalu, Kerkaszentmiklós (az előző két község neve egyesülés folytán Tornyiszentmiklósra változott - a szerző) Kis-Csernec és Felsőszemenye községekre, melyek mindegyike színmagyar település volt. A jugoszláv biztos a területi követelések mellett vitatta a “kísérőlevél” érvényességét a határrendezésben. Azt állította, hogy azt csak a magyar kormány kapta meg, az nem vonatkozik a Szerb-Horvát-Szlovén államra. A későbbiekben más határszakaszon, amikor érdekükben állt, arra alapozva akartak előnyt szerezni. 122
