Király M. Jutka (szerk.): 50 éves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken (Lendva, 2011)

A kétnyelvű oktatás története - Bence Lajos: A kétnyelvű oktatás története

hangsúlyozza. A tanulmány megállapítja: „A kétnyelvű iskola kétségen kívül objektív nehézségekkel küzd, amikor megpróbál azonos színvonalú tudást adni, mint a szlovén iskolák, egyben pedig megpróbálja a tanulókat felkészíteni az egyenrangú érintkezésre mind szlovén, mind magyar nyelven, valamint a kétnyelvű környezetben való élésre”. „Úgy véljük, hogy a kétnyelvű iskola modelljét dinamikusan kell értelmeznünk, amelynek követnie kell az oktatás és nevelés terén való fejlődési irányzatokat (itthon és világszerte), és az eddiginél nagyobb mértékben kell figyelembe vennie a szülők, tanítók és tanulók véleményét (és óhajait) a kétnyelvű oktatás konceptusának fejlesztése és építése terén”. (Mejak, 1992)

A tanulmány egyértelmű üzenete a „nyitásról” szól: a szülők, a tanulók és a korszerű pedagógiai módszerek, eljárások, nem utolsósorban „a Magyarországon folyó demokratikus változások” irányába, nyári táborok, nyelvi képzők formájában. Ennek keretében a szakember szerint nemcsak a tanulók magyar nyelvtudása bővülne, hanem az anyaország kulturális „vívmányait” is megismernék.

„Reális” kétnyelvű oktatási rendszer kidolgozása

A kisebbségi közösségekben különösen gyér a kisebbség nyelvén való kommunikáció, így minden „nyelvoktató”, iskola alapvető és elsőszámú feladataként szokták megfogalmazni azt a követelményt, hogy feltételeket teremtsen a kisebbségi nyelv „funkcionális” használatára. Bár igényként már jóval korábban megfogalmazódott, sőt az ilyen iskolákban való anyanyelvi tanítást kontrasztív nyelvi kutatások is megelőzték (Bernjak, 1991), a kétnyelvű oktatás rendszerének elméleti és gyakorlati szakemberekkel történő „felállítása” csak a múlt század 90-es éveinek végén kezdődött el, a „9 osztályos” reformmal. Bernjak Elizabeta a „másik nyelv” és a „nyelvi jelenségek” kontrasztív vizsgálatára is kitérő tanulmányában a szlovén és a magyar nyelv nyelvi különbözőségeire, s ezáltal a nyelvtanítás és a pedagógiai gyakorlat iránt támasztott követelményrendszer nehézségeire is rámutat. „A másik nyelv oktatásánál a kezdetektől arra törekedünk, hogy a tanulók a ’külső ráhatás’ következtében ne fordítások által, hanem a nyelvi minták automatikus alkalmazásával formálják a másik nyelven formált gondolataikat. Ez idővel a beszélő spontán megnyilatkozásaiban azt fogja eredményezi, hogy már nem a nyelvi megformálásra, hanem a lényegesebbre, a közlendő tartalomra összpontosítson.” (Bernjak, 1991)

50