Király M. Jutka (szerk.): 50 éves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken (Lendva, 2011)
A kétnyelvű oktatás története - Bence Lajos: A kétnyelvű oktatás története
Nőpolitikánkon javítani kell Manapsag sok sió hangzik el a nyelvpolitikáról. az adott nyelv, mint egyik legjelentősebb kommunikációs rendszer megőrzésére, fenntartására és fejlődésére irányuló törekvéséről. Az Európai Unióba csatlakozni kívánó országok ugyanúgy foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mint a nemzeti kisebbségek, hiszen mindkét esetben az ün. többségi nyelvvel (nyelvekkel) való viszonyrendszerről van szó. Ilyen összefüggésben általában mindig a kisebbségicuro-atlanti integrációs tekintetben ez akár egy ország vagy államalkotó nemzet nyelve lehet) szorul rá arra. hogy sóját anyanyelve védelmében nyelvmegérzó intézkedésekkel, programmal - hn úgy tetszik: nyelvpolitikával - lépjen fel. Az anyanyelv iránti aggodalom rendkívül fontos megnyilvánulása minden nemzetnek. nemzeti kisebbségnek, hiszen éppen az anyanyelv a legkarakteresebb, legkifejezőbb megtestesítője a nemzethez tartozásnak. Sajnálatos gyakorlattá vált. hogy mindig n kisebb közösségnek keli erőteljesebben harcolni saját anyanyelvéért. Ez az intenzív küzdelem - kisebbségi nemzeti közösségek esetében különösképpen -folyamatosnak tekinthető, és a történelmi példák leginkább azt bizonyítják, hogy * logióbbszor nem a kisebbség javára oldódott meg az adott kérdés. Ez még ma“»Pság is Így van , akkor is. hogy számos európai konvenció és nemzetközi egyez°jdoy kötelezettségeket hntároz meg az mlamaikotó nemzetek számára Igaz. van néhány pozitiv példa is az elmúlt időszakból (finn modell. Dél-Tirol, stb.), azonban a helyzet semmiképpen sem kielégítő. A különböző értékeléseknél, amikor a nyelvpolitika eredményességéről szólunk, vigyázni kell, hogy ne csupán az adott ország, régió vagy egyéb közeg elvi joggyakorlatából induljunk ki. tehát nem lehet csak a "de jure status” a mérvadó, hanem leginkább az határozza meg egy nyelvpolitika tényleges értékét, pozitív jellegét, ha a gyakorlati megvalósítása eredményes. A fenti megállapítás alapján fontos hangsúlyozni, hogy az adott közösségnek, amikor nyelvpolitkát kreál, alakít, mindenekelőtt a nyelvhasználat gyakorlati lehetőségeit keli szem előtt tartani, A jogi keret ugyanis nem o tartalma, csupán a feltétele lehet minden nyelvpolitkának. Ezzel nem vonom kétségbe az elvi, lórvényadta meghatározások fontosságát, csupán arra kívánok rámutatni, hogy o nyelv oktatásának, használatának gyakorlati kérdéseire nagyon oda kell figyelni. Az eddigiek során, amennyiben a muravidéki magyarság szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, nem lehetünk elégedettek. Ugyan az. 1974-es alkotmány, majd annak I989-cs módosításai, valamint az ónálló Szlovén Köztársaság üj alkotmánya, elvi-normatív szempontból az általános európai normák színvonalát meghaladva rendelkezik az Őshonos nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról, n gyakorlatban nagyon sok a nehézség A legkirívóbb eset akkor következik be. amikor a törvény meghatározásait - n legkülönbözőbb oknál fogva (személyi mulasztás, hanyagság, közömbösség, tudatos törvénysértés, költségekkel járó eljárás stb.) - nőm lurlják be. A formális nyelvi egyenjogúság csorbításának rejtettebb formái közé sorolhatjuk, amikor a kisebbség túlzott alkalmazkodás-készségéből. a oktatás és a kulturális következetlenségeiből adódik probléma. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy maga a muravidéki magyarság, illetve annak különböző testületéi is elsősorban csak a jogi normák biztosításáig szállnak síkra, míg a nyelvpolitika, u magyar nyelv tényleges egyenjogúsága gyakorlati kérdéseire figyelmünk, tevékenységünk már alig terjed ki. Sokszor saját hibáinkból következnek be olyan mulasztások, amelyeket a későbbiek során - mivel valamiféle íratlan gyakorlattá válnak - már nem lehet jóvátenni. Az is azonban igaz. hogy tudatos lépéseket nyelvpolitikánk gyakorlati kérdéseinek minél sikeresebb megfogalmazása és magvalósítása terén alig tettünk. Talán az utolsó fázisban vagyunk a tekintetben, hogy a hiányosságokon valamelyest javítsunk. A magyar nyelv helyzete a Muravidéken távolról sem minősíthető jónak (tartalékok a helyzet javítására azonban még vannak), ezért minden területen tudatosan fel kell lépni legszentebb egyéni és közösségi jogunk, az anyanyelvűnk érdekében. • Göncz László A (nemzetiségi) nyelvpolitika nyilvános kérdéssé alakul a kilencvenes évek végén - cikk a Népújságban. mat megállítására. A néhány szülő, akinek gyermeke magyarországi felsőoktatási intézménybe járt és diplomával tért haza, reménykedhetett, hogy diplomás gyermeke ún. kiegyensúlyozott kétnyelvűvé válhat. A többi belenyugodott a „természetes”, illetve „fájdalommentes” aszszimiláció „szabadon választott” lehetőségébe. (Ruda, 2002) A Szlovén Köztársaság oktatásáról szóló első „Fehér Könyv” 1996-ban készült el. Ebből - ismereteim szerint - a kétnyelvű oktatás egészében kimaradt. Varga István, a második „Fehér Könyv” előkészítő bizottságának és a köztársasági oktatási szaktanács tagja a készülő új felmérés kapcsán kifejtette: „Az alkotmány és a törvények kimondták, hogy a kétnyelvű területen a szlovén és a magyar nyelv hivatalos, sőt az oktatási törvények szerint a szlovén és a magyar nyelv egyenrangú mint tantárgy és mint tannyelv. Ebből kifolyólag sokan azt hitték és hirdették, hogy a Muravidéken ’kiegyensúlyozott kétnyelvű oktatási modell’ működik.” A valóságban persze nem ez volt a helyzet. Újabb éveknek kellett eltelnie, míg bizonyossá vált a politikai struktúra és az értelmiségiek előtt is, hogy az oktatási forma gyakorlati kivitelezésével van a baj. Egy 1996-ban végzett interjúsorozatban Tomka György, a csúcsszervezet elnöke ekképpen vélekedett erről: „A továbblépés lehetőségét abban látom, hogy be kellene tartani a törvényeket. Vagyis ha a kétnyelvűségről beszélünk, akkor azt be kell tartani. Vagyis ha bemegyünk a postára vagy egy akármilyen irodába (értsd: hivatalba), jogunk van a saját nyelvünket használni... magyar nyelven beszélni. De nemegyszer megesik, hogy bocsánatot kérnek, hogy ők nem értik, hát beszéljünk szlovénul. Hát átváltunk szlovénra, s ebben semmi rossz nincs. De ebben van egy kis politika is”. (Ruda, 2002) A 90-es években megvalósuló kétnyelvű oktatásról olvassuk az egyik tanulmányban: „Az eredeti modell célkitűzéseitől már jócskán különböző 47
