Király M. Jutka (szerk.): 50 éves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken (Lendva, 2011)
Kisebbségi oktatási formák a térségben - Tomka Tibor: Kisebbségi oktatási formák a térségben
A komáromi Selye János Gimnázium és Alapiskola a legkorszerűbb követelményeknek is megfelel. nyílik az egyetemek által szervezett előadásokon való részvételre is. Az idegen nyelvek között kiemelt fontosságú az angol nyelv oktatása. Második idegen nyelvként a német vagy a spanyol nyelvet ajánlják. A képzésben fontos helyet tölt be az anyanyelv, valamint a szlovák nyelv oktatása is. 2006 szeptemberében indult el az iskolában a művészeti képzés, amely főleg a képzőművészetekben tehetséges diákok számára nyújt továbbtanulási lehetőséget. A hagyományos gimnáziumi tárgyakkal párhuzamosan művészeti tárgyakat is oktatnak: rajzot, festészetet, grafikát, intermédiát, zeneelméletet, néptáncot, művészettörténetet. 2008 szeptemberében két új osztályt nyitottak az első évfolyamban. Az egyik osztályban a nyelveket, a humán jellegű, illetve művészeti tárgyakat, a másik osztályban a reáltantárgyakat oktatják emelt óraszámban. A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Vannak egyházi fenntartású gimnáziumok is, amelyek 1990-től nyíltak meg, református és római 157