Varga József: Muravidéki (hetési) nyelvi és létmorzsák (Lendva, 2015)
1. fejezet. Dialektológia
Muravidéki (hetési) nyelvi és létmorzsák 29 Néhány hetési tájszó értelmezése 1. Lehet, hogy sokan furcsának tartják, hogy gyakran beszélek és írok a hetési vagy a muravidéki tájnyelvről. Ez lehetséges, de én fontosnak tartom, hogy ezt tegyem több okból is. Először azért, mert még napjainkban is hallom néha, (idézem) „Hogy mi nem tudunk igazán magyaru beszinyi.” Az ehhez hasonló kijelentéseket főleg akkor mondják, ha Magyarországon vannak, vagy „urakke”, iskolázott emberekkel beszélnek Másodszor azért, mert szeretném, ha a Muravidéken élő, létszámában egyre csökkenő, őshonos magyar kisebbségi közösség ne szégyellje ősei nyelvét, saját anyanyelvét, amely éppoly értékes, mint bármelyik másik nyelvjárás; még akkor is, ha archaikusabb, vagy olyan szavak, szószerkezetek, kifejezések is vannak benne, amelyek csak a hetési, a muravidéki tájnyelvben vannak meg, és más nyelvjárási területeken ezeket nem értik meg. Mindez nem teszi értéktelenebbé, csak sajátossá, egyedivé. Ma olyan nyelvi jelenségről szeretnék szólni, amikor a hetési tájnyelvi szavak más formában érvényesülnek a nyelvhasználatban, mint a köznyelvben, de amelyek még napjainkban is gyakran kifejezésre jutnak beszédünkben. Csupán négy szóról van szó. Ezek az alsó, felső, belső, külső szavak. Az alsó szó két jelentéskörben is érvényesülhet. Lehet melléknév, például: A zasu pácán van a doboz. De szerepelhet főnévként is, például: A zalsu — a magyar kártyábo - a legkissebb értékű figura. A hetési, muravidéki tájnyelvben használatos alakja általában asu, például: A zasu szoknyám lecsúszott.; A zasu felemön iégött még a testöm.; A zembörök a zasu riétön kaszánok. Milyen változás ment/megy itt végbe az alsó köznyelvi szóalakban? Általában kiesik belőle az -1- mássalhangzó, s a szóvégi -ó magánhangzó helyett a rövid -u magánhangzó érvényesül. Bizonyos esetekben megmarad benne az -1- mássalhangzó és az -ó helyett rödid u-t ejtenek, például: Tökalsu (kártyalap). A felső szót is kétféle jelentésben alkalmazhatjuk. Lehet melléknévi jelentésű, például: A fösü létrafokán állok. Használhatjuk főnévi értelemben is, például: Jani fijam a fösü tagozatba jár. A változás benne annyira tér el az alsó szóalaktól, hogy az -e- magánhangzó helyett az -ö-jut benne kifejezésre, s így lesz a felső szóalakból fösü. Hasonló változás történik a belső szóalakban is, mint az alsóban. Nem ejtik
