Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
Az eltávozottak harmadik hulláma és a vendégmunkások
ott jobban keresnek, mint Ausztriában. A másik férfi [a képen], a másik násznagy egy ottani politikus. 1991. augusztus 9-én volt az esküvő... Mindegyikünknek van már ott lakásunk, a Józsinak van is már két családja [ő ott ismerkedett meg a feleségével], de én még magam vagyok. A Józsinak idevalósi szlovén lány a felesége, goricskói, kuzmai, ő is ott dolgozott a ruhagyárban. Nekik is van két gyerekük, azok jugó állampolgárok, mert nyugdíjra haza akarnak jönni. Építtettek már itt Kapcán egy nagy házat, két éve benne laknak, amikor a nyári leálláskor itthon vannak...” A másik adatközlőm (B. G. szül. 1922) főijével együtt azok közé tartozik, akik gondozzák, rendben tartják a távolban dolgozó fiatalok otthonát, és várják őket haza. Miközben büszkén mutatta fia emeletes házát, melynek munkálatait évek óta ők irányítják, valósággal ömlött belőle a szó: „A miénk az egyik legrégibb ház itt, Lakosban. De tudtunk volna, ha akartunk volna, azért mi is újat épülni, de szeretünk így. És épülünk is, nézze meg itt szemben azt a nagy emeletes házat, az a Ferenc fiamé meg a családjáé. A fiam 22 éves volt, amikor egy itteni ember, aki már régóta ott dolgozott, hívta a fiamat, hogy jöjjön ő is Ausztriába, a német határ mellé, Dombimba, ahol egy textilgyárban akkor nagy munkáshiány volt. És ő szervezte be az ittenieket, körül a falvakban a fiatalságot, hogy menjenek oda dolgozni, mert igaz, hogy nehéz a munka, de jó a kereset is, ötször annyit keres, mint amit itthon kapna. Akkor sokan mentek innét oda magyarok is, szlovének is. Aztán ott ismerkedett meg a menyemmel, aki akkor 16 éves lány volt, és volt már szolgáló két helyen is. Egy tanító családnál meg. is tanult főzni, az evangélikus parókián aztán már ő főzött a tiszteletesnek. Pedig igen szegény gyertyánosi lány volt egy hétgyermekes családból... Akkor összeismerkedtek, és a fiam nemsokára elvette feleségül. Itthon volt a lakodalom. A keresetüket csak mind magukra költötték, felöltözködtek, vettek, ami kellett, aztán megvették itt ezt a telket, és 1972-ben elkezdtek építkezni. Egyik éven a téglát vették meg, a másikon megcsinálták az alapot és így tovább. Ők csak küldték a pénzt, mi meg a papával mindent ügyesen, ahogy lehetett, kedvezményesen megvettünk. Mindent mi intéztünk. Mert ők csak három hetet vannak itthon egy évben, amikor leáll a gyár augusztusban. Most már a menyen is ott dolgozik rég a csomagoló osztályon. Idén is 50 ezer schillinget küldtek a ház bepucolására, mert nagy a ház, a földszinten egy nagy konyhával meg egy nagy hallal, és abból nyílik három szoba meg a vécé. Az emeleten is van két szoba, nagy hall, fürdőszoba és egy hatalmas terasz. Mi tartunk mindent rendben, ha holnap jönnének haza a gyerekek, már mindent meg is találnának a szobájukban, mert mindegyiknek van szobája. A fiú, a legidősebb, a Feri az 18 éves, az már Dombimban született. Egy éve kérte már a honosítást, de még nem kapta meg. Azért nem is mer hazajönni. Öt éve nem volt itthon, mert fél, hogy besorozzák, mert már katonaköteles. Sajnos ő már nem akar paraszt lenni, de igaza is van, itt csak a nyomorúság van, és nem tudjuk, mit hoz a holnap... És van a két kislány: Suzanne 14, a Manuela 12 éves, az a lovak bolondja, 41
