Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
Az eltávozottak harmadik hulláma és a vendégmunkások
Az eltávozottak harmadik hulláma és a vendégmunkások A II. világháborút követő első években ismét erős politikai és gazdasági nyomás nehezedett a Lendva-vidéki magyarokra, főleg azokra, akik a pár évig tartó magyar éra alatt (1941-1945) többé- kevésbé nyíltan kifejezték magyarságukat. Előbb a zavarosban halászó, nyilasból átvedlett álpartizánok, aztán a ténylegesen is azok büntető akcióit kellett elszenvedniük, végül a magát demokratikusnak nevező Magyarország vont vasfüggönyt az eltérő utat választó két kommunista állam közé, gyanússá téve mindazokat, akiknek hozzátartozói éltek a határ innenső oldalán. Ez a fizikai és lelki nyomás, valamint a kisebbrendűség szüntelen éreztetése - főleg 1950 és 1960 között - 200-nál több fiatalt késztetett arra, hogy elődeik, rokonaik példáját követve, a zöldhatárom át Ausztriába szökjenek egy könnyebb, szabadabb élet és jobb megélhetés reményében. Vörös István kóti gazda 1987-ben így jellemezte ezen időszakot: „... Feleségem húga is kint van Kanadában. Az 1950-es években, amikor az a paktum vita volt, hogy Titó szakított az oroszokkal, akkor nekem is volt 300 dollár a kezemben, és én is olajra akartam lépni, de sehogy sem engedtek el a szüleün. Akkor kutya világ volt itt, akkor lett a Titó láncoskutya, és az itteni magyarokra mindenki ferde szemmel nézett, mindenki csak ellenséget látott bennük. Azért innét a fiatalság fele elment: ki Ausztriába, ki Kanadába, Amerikába vagy Ausztráliába, meg nyugatra, ahol már voltak vendégmunkásként. Menekült innét, aki csak tudott. Erről jobb szeret mindenki hallgat-A kivándorló, „disszidens” fiatalok e lépéssel nemegyszer - miként elődeik - a katonáskodás elől is menekülni akartak, mivel - magyar anyanyelvűek lévén - a hadseregben is gyakran voltak kitéve atrocitásoknak. Sok fiatalt azonban nem csupán a kommunista uralom, a bezártság nyomasztó ténye és a magasabb nyugati életszínvonal sarkallt a szökésre. Megtalálható az indítékok között a puszta kalandvágy, sőt az Amerikát járt sikeres szomszédok és rokonok példája nyomán remélt gyors karrier vagy meggazdagodás lehetősége is. A szökevényeket - közéjük tartozott a már említett Kálecz István (1.7.) és családja is - az osztrák hatóságok a határ túloldalán természetesen összefogdosták, és lágerekben őrizték mindaddig, míg a már korábban kivándorolt rokonok és ismerősök ki nem váltották őket, vagy amíg Ausztráliába, esetleg egy másik tengerentúli országba beutazási engedélyt nem kaptak. Az ekkor távozottakat lehet legkevésbé társadalmi kategóriákba sorolni. Bár többségük paraszti származású volt, ők maguk nemegyszer már betanított vagy szakmunkások, iparosok. Értelmiségi csak elvétve akadt közöttük. Kétségtelen azonban, hogy ezek az 1950-es évektől disszidált fiatalok - mihelyt jó munkahelyet találtak - elődeik példájára most is hívták maguk után hasonkorú és felfogású rokonaikat, barátaikat. Ez az őket 35
