Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A kivándorlók első hulláma
feleségestül. Asszonyaik nem a gyárban dolgoztak, hanem a munkásszálláson hasznosították magukat: bevásároltak, főztek, mostak a csoportra, és munkájukért mindenkitől kaptak valami fizetséget. Néhány idősebb férfi közben levélben irányította az otthoni gazdaságot, s ha eladó földről értesültek, megvételére küldtek dollárt még akkor is, ha azt egymástól kérték kölcsön. Átvészelték a gazdasági válságot és a világháborút, ám a politikai változások miatt csupán öten tértek haza 1922 táján több-kevesebb pénzzel. Akkorra ugyanis vagy nyolcán meghaltak már közülük, egyesek más vidékre költöztek, vagy kinn alapítottak családot. S bár a honvágy erősen gyötörte őket is, a végleges hazatérést addig halogatták, míg az csupán álom maradt. Ez lett a sorsa Koczet Istvánnak is, aki többször járt itthon. Hogy biztosítsa békés, gondtalan öregségét, nemcsak gyertyánosi házát hozatta rendbe, hanem Lendván is vett házat és szőlőt, mégis amerikai földben nyugszik. Lehár Jóska további életútjáról nem hallottam. Az öt visszatelepült leszármazottai szívesen meséltek felmenőik „amerikás” élményeiről. Balazsek József leánya még ma is őrzi azt a nagy, berámázott fényképet, amelyen nővére egy széken áll takaros édesanyja mellett. Közben ugyanis apja egy évig itthon volt, földet vásárolt, rendezte a gazdaság ügyeit, de gyermeke megszületését nem tudta kivárni. így kívánságára 1914-ben utána küldtek egy fényképet feleségéről és a távozása után született kislányról. Ő ott ráfényképeztette saját magát is, majd a képet megnagyíttatta és kiszíneztette, hogy büszkélkedhessék a családjával. (10. kép.) Amikor Balazsek 1911 táján visszatért Amerikába több kapcai és gyertyánosi fiatal csatlakozott hozzá, köztük házaspárok is. A 19 éves módos, kitűnő lovasként ismert Szarjas Vendelt például a kalandvágy űzte, már családos fivérét azonban az önállósulás vágya és a megélhetési gondok késztették a nagy útra. Az előbbi egy farmon lovakat gondozott és a hintókat tartotta rendben, az utóbbi gyári munkás lett. 1914-ben jöttek haza, éppen a világháborúba. Pénzt hoztak, de már nem tudtak rajta vásárolni semmit. Balazsek 1922-ben tért haza végleg. Amerikás ládájában14 a fenti fotó mellett ruhafélét, szerszámokat, használati eszközöket, aranyozott jeggyűrűt és egy duplafedelű zsebórát is hozott magával. A megtakarított pénzből földet, szőlőt vásárolt, és új házat épített. Leánya ma is ebben lakik, sőt őrzi a zsebórát és egyéb emléktárgyakat is. Juretics Miska Kati testvérbátyja 1913. szeptember 2-án indult neki negyedmagával. Munkahely várta őket a gyárban, ott, ahol rokonai, a „márványkereszt” állítói dolgoztak. A kilátástalan jövő elől menekült, mivel a 12 holdnyi apai birtokból reá még három sem jutott volna. 1928-ban ő is haza szándékozott települni, de nem tudott már a falusi életbe beilleszkedni. Földecskéjét eladta hát négy testvérének, és végleg visszatért Amerikába. Ezt követően már csak ritkán írt, s csupán néhány fénykép őrzi emlékét. A kivándorlók, főként az útlevél nélkül, „lopva” távozók kiszolgáltatottságára hívta fel a figyelmet az Alsólendvai Híradó 1913. október 19-i száma egy bizonyos buksi kivándorlási iroda által terjesztett röplap szövegét ismertetve. Ez különféle tanácsokkal 22
