Kerecsényi Edit: Távol a hazától… Lendva-vidéki magyar kivándorlók és vendégmunkások (Lendva, 1994)
A petesházi Kálecz család négy nemzedékének életútja
és évente többször hazalátogatnak. Csomagot is szoktak küldeni tele finomságokkal, ruhafélével. Julika (11.16.), a legfiatalabb, Petesházán maradt, most is együtt laknak. Varrónő lett, majd 1976-ban Majhen Iván muraközi születésű horvát szakmunkáshoz ment feleségül, aki a NAFTÁ-nál dolgozik. Gyermekeik közül Ales (III.24.) 1978-ban, Ingrid (III.25.) 1981-ben született, mindketten iskolások még. Náluk készítettem az inteijúkat egy tágas, korszerűen berendezett, kertes házban, sok-sok virág között. ..Nagyon szeretek itt lakni - mondta Anna asszony -, mert amikor rátekintek az ablaknál a Kopica [patak] menti rétre, mindig eszembe jut a bohém Miska bátyám, azt ugyanis tőle kaptuk illetve örököltük.” Beszélgetés közben leánya, Julika és az unokák két reklámtáskából családi fotók tömegét borították a nagy ebédlőasztalra. Érdeklődve forgattam, nézegettem a sok színes fényképet, mert a róluk reánk tekintő idősebb, fiatal és legifjabb családtagokról derű és magabiztosság, a még élő idős testvérek tekintetéből pedig a sok küzdelem árán kiharcolt sikeres élet elégedettsége sugárzik. Csonka család, elvált családtag nincs közöttük. A közel 100 éve kivándorolt, ám két év múltán csalódottan visszatért Kálecz Mihály leszármazottainak sorsa, életútja őszintén megragadott. Úgy érzem, vétek lett volna történetüket kivándorlási hullámok szerint szétszabdalva elemezni, mert az így teljes! A szülőkről, a sokat szenvedett Kálecz Mihályről és Szőke Máriáról sajnos nem maradt foto az utókorra. Talán nem is készült... Hét gyermekük, 18 unokájuk, 27 dédunokájuk s talán 40 ükunokájuk a nagyvilág 11 országában élt, illetve él napjainkban, 1992 márciusában, a legutolsó interjú alkalmával. A tengerentúl Argentínában, Brazíliában, Uruguayban, Kanadában és az Egyesült Államokban, Európában pedig Ausztriában, Franciaországban, Horváthországban, Magyarországon, Olaszországban, Svájcban. Végül mindössze 9-en Szlovéniában, közülük is csupán öten a Muravidéken. Egyetemet vagy más magasabb iskolát csupán néhány unoka illetve dédunoka végzett a családból. Csaknem valamennyien iparosok, gyárban dolgoznak szakmunkásként, esetleg az irodán. Gazdálkodó - úgy tűnik - nincs közöttük, legfeljebb Magyarországon. Több családban is nagy szerepe van azonban a második gazdaságnak, hisz jövedelmük egy része onnan származik. A házastársak gyakorta különféle nemzetiségűek, a közös anyanyelv tehát nem játszott szerepet a párválasztásban. Ez természetesen befolyásolja az unokák nevelését is. Közülük már csak néhányan tudnak magyarul, s kérdéses, hányán érzik még magukat magyar nemzetiségűnek. Adatközlőnk őszinte elégedettséggel jegyezte meg, hogy végül mindannyian megtalálták helyüket a világban és révbe értek. Senki sem kallódott el közülük. A szülőföldhöz és a családhoz Pista öccse, azaz a kanadaiak kötődnek leginkább. Nyilván azért, mert ők csak 1953-ban vándoroltak ki, sőt két fiúk is Petesházán született még. A hazatelepülés 18
