Tantalics Béla - Tomšič Tibor (szerk.): Elbeszélt történelem, visszaemlékezések (Lendva, 2012)

A Szlovéniában készült interjúk / Intervjuji izvedeni v Sloveniji

ORALHISTORY.hu 13. Šabjan Nikolaj: SOK FIATALT MENTETTÜNK MEG A KOCSMÁK, AZ UTCA ELŐL Amikor a Szociális Ügyintéző Központ munkatár­sa voltam, sok olyan dologgal találkoztam, melyek nagy benyomást gyakoroltak rám. Naponta találkoz­tunk az emberek gondjaival, betegekkel, rokkantak­kal, akiknek segítségre volt szükségük. Kétszer indul­tam a Szlovéniai Egészségügyi és Szociális Tanácsba tartott választásokon és mindkétszer meg is válasz­tottak. A letöltött két mandátum után a helyi önkor­mányzatba választottak, egy mandátumot töltöttem Lendva alpolgármestereként, a másodikat pedig Lendva Községi Végrehajtótanácsa elnökeként. Ké­sőbb több bizottság tagja is voltam. Sokat tettem az egészségügy megszervezése érdekében. Közremű­ködtem az új egészségház megépítése megszerve­zésénél is, amely egyben új helyen is épült meg. Emellett az egykori gyógyszertár melletti és a mai kultúrotthon melletti lakótömb megépülésénél is közreműködtem. Sokat tevékenykedtem társadalmi munkában is. Rádióamatőr, autó-motor klub, fotó­mozi klubfoglalkozásokat szerveztem Lendván. Fontos cél volt a fiatalok bekapcso­lása az itt folyó munkába. Évente kétszer be is mutattuk nekik a technikákat az iskola keretein belül. Sok fiatalt, aki részt vett ezeken a foglalkozásokon megmentettünk az utca, a kocsmák világa elől. Sok ifjú tette le a vizsgát a foglalkozásokon tanultakból, ami elégedettséggel töltött el. 13. Nikolaj Šabjan: VELIKO MLADIH SMO REŠILI CESTE, GOSTILN Ko sem bil zaposlen na Zavodu za socialno zavarovanje, sem se srečal z veliko stvarmi, ki so name naredile globok vtis. Srečevali smo se s problemi ljudi, z bolniki, invalidi, ki so potrebovali pomoč. Tem ljudem smo lahko v okviru te službe pomagali. Dvakrat sem tudi kandidiral in bil izvoljen za poslanca Socialno-zdravstvenega zbora Republi­ke Slovenije. Po tem mandatu so me angažirali tudi v lokalni samoupravi. En mandat sem odlužil kot podžupan mesta Lendava, naslednjega pa kot član Izvršnega sveta občine Lendava. Kasneje sem še deloval v raznih odborih in komisijah. Vedno sem se, ko sem imel možnost za to, boril za dobrobit mojega kraja. Veliko sem storil na področju zdravstvene organizacije. Sodeloval sem pri organizaciji izgradnje novega zdravstvenega doma na novi lokaciji, izgradnji stanovanjskega bloka z lekarno in še enega stanovanjskega bloka blizu današnjega kulturnega doma. V vsej svoji aktivni službi sem se poleg rednih delovnih obveznosti loteval marsikate­rih družbeno koristnih zadev. Tako sem sodeloval pri organizaciji avto-moto društva, 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom