Tantalics Béla - Tomšič Tibor (szerk.): Elbeszélt történelem, visszaemlékezések (Lendva, 2012)
A Szlovéniában készült interjúk / Intervjuji izvedeni v Sloveniji
ORALHISTORY.hu töttek össze. Elég nagy dolog volt, amikor az ottani csapat jött Dobronakra, az egész falu kint volt a pályán annyi néző még talán sosem volt itt. A szövetkezeten keresztül is felvettük a kapcsolatot több magyarországi szövetkezettel. Nem voltak ezek valami nagy kapcsolatok, általában minden évben egyszer találkoztunk itt és egyszer ott. Mondjuk akkoriban a határátkelés is eléggé kényes helyzet volt. A határőrök és a vámosok minden előírást pontosan betartottak, de az a rend és fegyelem nem nagyon tetszett mindenkinek. Viszont érdekes az, hogy ma többször találkozunk borászként azokkal a (fő) vámosokkal, akiktől annak idején rettegtünk, viszont ma nagyon jó barátok vagyunk. 3. Jožef Car: „ČE NOČETE OSTATI KMETJE, SE MORATE NAUČITI JEZIK DRŽAVE, V KATERI ŽIVIMO, DA SE LAHKO DALJE ŠOLATE." JE REKLA MATI Rodil sem se leta 1952 v Dobrovniku kot tretji otrok družine Car. Bili smo razmeroma premožna kmečka družina. Ker smo imeli veliko zemlje, sem že precej zgodaj začel pomagati pri opravilih. Teta je živela v Zalaegerszegu. Še med drugo svetovno vojno se je omožila tja. V tistih časih - v mojem otroštvu - nas je vsako leto obiskala. Ti obiski so zanjo predstavljali čisto drugačen svet. Pred njimi smo vsakič morali napisati pismo, v katerem smo se zavezali, da jo bomo preskrbeli, da ji ne bo hudega in da srečanje ni politične narave. Spominjam se, kako smo s konji šli po njo na lendavsko železniško postajo. Osnovno šolo sem obiskoval tukaj, v Dobrovniku, potem pa sem se vpisal na murskosoboško gimnazijo, ki sem jo žal po dveh letih - morda zaradi slabega znanja jezika - nehal obiskovati in sem se prepisal na kmetijsko šolo v Rakičan.Vzrok tega, da sem se takrat odločil za vpis na murskosoboško gimnazijo je ta, da je takrat v Lendavi bila le srednja strojna šola. Druge izbire tako ni bilo, kot da se tisti, ki so slabše poznali slovenski jezik, vpišejo v šole v Vojvodini. Nam pa je mama vedno dejala: »Če nočete ostati kmetje, se morate naučiti jezik države v kateri živimo, da se lahko dalje šolate.« Po uspešni maturi sem se zaposlil v dobrovniški zadrugi, kjer me ježe čakalo delovno mesto, saj so ravno takrat potrebovali kmetijskega tehnika. Po odsluženem vojaškem roku sem se vrnil na isto delovno mesto, vendar seje kmalu sprostilo tudi delovno mesto tajnika lendavske zadruge, za katerega so izbrali mene. Tako sem devet let bil tajnik lendavske zadruge. Poleg tega sem bil tudi tajnik dobrovniškega nogometnega kluba in to ravno v obdobju, ko so se začela čezmejna povezovanja. Nas so - takrat še pod vplivom politike - povezali z ekipo iz Csesztrega. Koje tamkajšnja ekipa prišla na obisk, je cela vas prišla ob igrišče - toliko gledalcev verjetno še nikoli nismo imeli. Tudi preko zadruge smo imeli čezmejne stike z madžarskimi zadrugami. To niso bili kakšni zelo intenzivni stiki, večinoma smo se srečali letno enkrat. Je pa bilo prečkanje meje v tistih časih precej neprijetno. Policisti in cariniki so vsak predpis dosledno upoštevali, čeprav ta red in disciplina nista bila vsem po godu. Je pa zanimivo, da se
