Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

Bíró József mind a mai napig nem tudta egyértelműen kideríteni, milyen szempontok szerint válogatták áldozataikat. Hogy a „magyarabbakat” vitték-e el, vagy más dolog is szerepet játszott a kiválasztásban, arról nem tudott egyértelműen nyilatkozni.

József a későbbiek során, fiatalkorának nehézségei ellenére, mindig felfelé jutott a társadalmi létrán. Gőzkazán-üzemeltetői vizsgát tett 1947-ben, majd a Nafta vállalatnál helyezkedett el. A következő évben bevonult a jugoszláv hadseregbe. Ott a kommunista pártba próbálták bevonni, ám ez elől valahogy mindig sikerült kitérnie. Vallásos világnézete mellett talán legfőképpen azért, mert mikor elhurcolásuk napján fiatalabb öccsét a szeme láttára dobták fel durván a teherautóra, megfogadta az „élő Istenre”, hogy ő soha semmilyen pártnak nem lesz a tagja. Döntését az is befolyásolta, hogy édesapja nem volt semmilyen pártnak a tagja, csupán falubíró volt, mégis sokat szenvedett a családja.

József egy ideig a Nafta vállalatnál dolgozott, ahol szakvizsga letételére volt lehetősége. Később, 1962-ben mestervizsgát tett Muraszombatban. A hatalom szemében valamennyire mindig tüskének számított (talán azért, mert magyar volt, vagy azért, mert internálták, netán amiért nem mutatatott hajlandóságot a párt iránt), a házépítését is többször megakadályozták. Ugyanakkor szakmájában szépen haladt előre (1954-től a Mehanika vállalatnál), egyik igazgatója egyszer azt mondta neki, benne sokkal jobban megbízik, mint tizenhat párttagban. Szakmai sikerének tekinti, hogy mindez után osztályvezető, majd üzemvezető lett, és megbecsült szakemberként vonulhatott nyugdíjba.

(Az interjú 2001. december 6-dn és 10-én készült.)

47