Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

közé tartozott. Szarvasmarha-állománnyal rendelkeztek, ökröket tartottak. A Kiss család mintegy 25-30 hektár területet bírt a pincei határban. Mindezek mellett jelentős szőlőterületet is műveltek.

Közismert, hogy a trianoni határ meghúzása előtt a pincei római katolikus hívek egyházszervezetileg a kerkaszentmiklósi plébániához tartoztak. A település szintén az említett szomszédos falu körjegyzőséghez tartozott, közigazgatásilag viszont a letenyei járáshoz. Az 1920-as évek előtt halottjaikat a pinceiek általában a kerkaszentmiklósi temetőbe temették.

Érdekes, hogy miként jött létre a ma is használandó pincei temető. Valamikor az 1880-as évek végén az egyik halottnak, egy köztiszteletnek örvendő idős asszonynak a koporsója a szomszédos faluba szállítás közben lecsúszott a szekérről és a földre esett. A halott a Kiss családból való volt, ezért Kiss István egykori családfő - a véleménye szerint rendkívül szégyenletes esemény miatt - kijelölt saját parcellájából egy területet, és azt felajánlotta a pincei temető létrehozására. így jött létre a falu temetője a mai helyen. Fordán József az utókor hanyagságának tekinti, hogy az adakozó emlékét nem ápolják. Pedig sírja ott van most is a temető nagykeresztje előtt. Egykor a vas fejfán pontosan látszott a „temetőalapító” neve, mára azonban eltűntek a betűk.

Fordán Józsefnek már kisgyermek korában sokat meséltek arról, hogy közvetlenül a vidék Magyarországtól történő elcsatolása után miként jártak el a Féritfaluban állomásozó csendőrségnél a pincei magyar emberek annak érdekében, hogy az új hatalom részéről állított szlovén falubíró helyébe magyar nemzetiségű személyt válasszanak. Törekvéseik sikerrel jártak, hiszen először Lukács Ignác, majd Pál Ferenc, az 1920-as évek végén pedig Fordán József édesapja lett a bíró. Arra az időszakra József személyesen is nagyon jól emlékszik, hiszen akkoriban reá már számos „fontos” feladatot bíztak, például a baromfiudvar gondozását, a szárnyas állatok etetését stb.

Az első világháború előtt a pincei gyerekek a kerkaszentmiklósi iskolába jártak. A közlekedés azonban akkoriban nem a mai úton folyt, a két települést összekötő út közvetlenül a dombok alatt haladt korábban. E tekintetben 1919 után ellehetetlenült a helyzet. A gyerekek nem járhattak az újonnan megálla-28