Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

A II. világháború poklában

mikor kiparancsolták őket, havat hányni. Az ő szobájukban elhelyezetteknek szerencséjük volt, a körmendi kaszárnyában ugyanis meglátogathatták őket a hozzátartozók, így egy budapesti fiú, aki afféle írnok volt a körmendi katonai alakulatnál, megismerkedett egy hosszúfalui lánnyal (aki a testvéreit látogatta meg), és nagyon megszerette őt. Ezért a hosszúfalui legényeket többször ki­hagyta a hóhányók sorából, valamint - lehetősége szerint - egyéb kedvezmé­nyekben is részesítette őket. A körmendi laktanyát illetően még arra emlék­szik, hogy néhány katonát, és egy roma nemzetiségű fiatalt agyonlőttek ott. Körmenden körülbelül egy hónapot töltöttek, onnan marhaszállító vago­nokban vitték őket Szentgotthárd, Bécsújhely és Bécs érintésével Németország felé. Az utazás során azzal szembesültek, hogy sehol sem akarják őket fogadni. Nagyon rossz és kevés ételt kaptak a majd egy hónapig tartó folyamatos, célta­lannak tűnő út során. Csak Hannover környékén tartózkodtak hosszabb ide­ig, talán két hétig. Ez éppen azokban a napokban volt, amikor a várost jelentős orosz bombatámadás érte. Később, valamikor 1945 februárjában, visszaszállí­tották őket Csehországba. Olyan falvakban helyezték el őket, ahol nem talál­tak őshonos lakosságot (nem lehetett tudni, hová lettek az őslakosok), csak SS-katonákat. Közöttük érdekes módon sok volt az orosz is, akiket korábban a németek fogságba ejtettek, és többen - a rabság vagy a likvidálás helyett - vál­lalták az átállást. Csehországban a fiatal Mura menti legények a lóállomány gondját viselték. Négyen feküdtek egy katonasátorban, a nagy hidegben, igen mostoha körülmények közepette. Élelmet azonban többet kaptak, mint ko­rábban. Göncz Mihály és társai egy orosz állatorvossal szerb, illetve szlovén nyelven beszélgettek, így sikerült néhány információ birtokába jutni. Egyebek mellett megtudták tőle, hogy ő azért nem használja étkezésnél a kését, mert azzal Lengyelországban élő nők testét metélték (akik kézigránátokat dobáltak a német alakulatok közé). Az SS-egységhez kényszerült orosz állatorvos tisztá­ban volt azzal, hogy mi lesz a sorsa abban az esetben, ha az oroszok fogságába jut... Mihály és társai Csehországban várták meg a háború végét, aminek fejle­ményeiről ott ők akkor nagyon keveset tudtak. Arról azonban tudomást sze­236

Next

/
Oldalképek
Tartalom