Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
A II. világháború poklában
rán ők is vezettek kisebb felkészültséget igénylő foglalkozásokat. Az utcán a leventék egyforma sapkát viseltek, s ha rangidős személlyel találkoztak, tisztelegni voltak kötelesek. Egyszer megtörtént, hogy Mihály a leventeparancsnokkal találkozván elmulasztotta a tisztelgést, amiért az ott, helyben rendreutasította (az esetnek azonban nem lett semmilyen következménye). A leventefoglalkozások hasonló tartalmúak voltak, mint a katonai kiképzés, valódi puskájuk azonban nem volt, hanem az ún. leventepuskát használták bizonyos gyakorlatoknál és a fegyverforgatás elsajátításánál. A kiképzés során a fiatalokat arra is felkészítették, hogy szükség esetén majd a harctéren is helyt tudjanak állni. A II. világháború politikai eseményei különösképpen nem hatottak ki a leventeprogramra. Mihály egészen 1944 őszéig említésre méltó eseményre Alsólendva környékén nem emlékszik. A nemzetőröktől, valamint kisbírói kihirdetés révén szereztek tudomást arról, hogy az ő korosztályuknak is be kell vonulni 1944 végén, azaz hogy bizonyos kötelezettségvállalásra kényszerülnek. Azt szerinte senki nem tudta pontosan, valójában mi lesz a sorsuk, ám nagyon remélték, hogy csupán munkaszolgálat lesz az elszállításuk fő célja. A leventefoglalkozásokon erről - emlékezete szerint - különösképpen nem beszéltek. A mozgalomban részt vevők és a később elszállítottak névsora szinte azonos volt. Csendőrök kíséretében indult el Hosszúfaluból is mintegy harminc fiatal a gyülekezőhelyre, ami a leventeotthonnál volt. Először még hazaengedték őket, ám néhány nappal később, Mihály emlékezete szerint 1944. december 15-én, ismét be kellett vonulni. Akkor is csak annyit tudattak velük, hogy valahová Németországba szállítják el őket. Korábban Göncz Mihály jóformán ki sem mozdult szülőfalujából, Alsólendván kívül legfeljebb Muraszombatban és Csáktornyán fordult meg egyszer-kétszer. Az alsólendvai vasútállomásról indultak el - Zalaegerszegen keresztül - Körmendre. Arra emlékszik, hogy a hosszúfalui bakterháznál többen a sínek mentén álltak, és integettek a személyszállító vagonokban utazó fiatal legényeknek. Körmenden egy kaszárnyában helyezték el őket, a hosszúfaluiak egy szobába kerültek. Azokban a napokban más teendőjük nem akadt, mint néha, 235
