Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

A II. világháború poklában

nagyon nehéz volt az élete. Főleg a kezdeti időszak átvészelése volt gyötrelmes. József többször hallotta őket panaszkodni, amikor a házukban berendezett hivatali helyiségben megjelentek. Hiába kaptak ugyanis a telepesek mintegy tízholdnyi földet, munkaeszközeik nem voltak, és a földműveléshez se nagyon értettek. Szerinte több család a kapott föld ellenére is szegényebb volt azoknál a magyar családoknál, akik egy hold földön gazdálkodtak.

Amikor 1941. április 16-án bevonult a Muravidékre a magyar hadsereg, a Pince település irányából érkező gyalogos alakulatot - József emlékezete szerint - a Völgyifalu-Csente útszakaszon is többen ünnepelték. Voltak, akik Horthyt éltették, de emlékszik arra is, hogy néhányan Hitlert. Még ma is előtte van, mikor a magyar katonák közül az egyik visszaszólt az út mentén állóknak, hogy „Éljen a magyar hadsereg!”. József szerint a fiatalember ezzel azt kívánta kifejezni, hogy a közlegénynek is fontos a szerepe az ún. területgyarapítási folyamatban. És a közvetlen veszélynek is ők voltak kitéve. A szomszédos szőlőparcellán dolgozók borral kínálták a katonákat. Csente akkoriban színmagyar falunak számított, csupán a szőlővel beültetett dombok között élt legfeljebb három szlovén származású család.

Józsefnek nem volt közvetlen kapcsolata a magyar hatósági szervekkel, ezért ő nem mondhat róluk semmi rosszat. Egyébként neki a jugoszláv közigazgatási és más hatalmi tisztviselőkkel kapcsolatban sem volt - egy kivételtől eltekintve - rossz élménye.

Kocon Józsefnek is részt kellett venni a helyi leventeszervezet foglalkozásain, amelyekre minden héten egyszer, délután került sor. Csentében a helyi tanító, Völgyesi József volt a leventeparancsnok. A tomboló világháború eseményeiről ezen a vidéken hála istennek csak hallottak, a Lendva-vidéken 1941- 1942-ben nem történt semmi különleges.

A család szempontjából sajnos történt egy tragikus esemény, mert József egyik bátyja, akit elvittek a magyar hadseregbe, elesett a fronton. Pontosabban szólva, csak feltételezik, hogy elesett, mert soha nem tért haza. Értesítést azonban a katonai hatóságok részéről nem kaptak. A tábori leveléből, amelyet 1943. január 8-án írt, kiderült, hogy kint volt a Donnál. Az egyik hazakerült személy227