Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

A II. világháború poklában

A lakásban hátrahagyott bútorok, ruházat és más használati tárgyak jelentős értékűek voltak, ám később, amikor nagy szerencse révén Erzsébet visszakerült Alsólendvára, csak a két lovat és a Morzsi kutyát találta meg. A lovakat később eladta, a hűséges Morzsi volt az egyetlen lény, aki az egykori gazdira ráismert, hiszen a szomszédok, a közeli ismerősök közül senki nem ismerte fel a poklok poklát megjárt, testileg és lelkileg agyongyötört fiatal teremtést.

Erzsébet emlékezete szerint a zsidó családokat 1944. április 27-én reggel vonattal szállították el Alsólendváról Csáktornyára, majd onnan tovább Nagykanizsára, ahol egy iskolában helyzeték el őket. Megtörtént ott, hogy aki nem adta le az ékszereit, értékes holmiját, azt megverték. Lendvai személyről ugyan nem tud, de muraszombatiról beszéltek. Az akkor ötvennégy éves édesapját három nap múlva, az első csoporttal továbbszállították, és róla többé semmit nem hallott és soha nem is látta, „bizonyára azonnal a gázkamrákba került...”. Akiket édesapjával együtt szállítottak el, azok közül Erzsébet ismeretei szerint senki nem jött vissza.

Erzsébet a húgával és a cserencsóci rokonokkal Nagykanizsán maradt még vagy három hétig, és valamikor május 21-e körül szállították őket tovább marhavagonokban. A vagonok ajtaját néha kinyitották, hiszen több mint hetvenen voltak egy-egy vagonba bezsúfolva, ám leszállni nem szabadott. Szombathelyig magyar felügyelet alatt utaztak, azt követően átvették őket a németek. A birkenaui női lágerba kerültek, ahol csíkos ruhába öltözött rabok, valamint SS-es férfiak és nők „fogadták” őket, többeket megvertek. Gondolkodásra és különösebb vizsgálódásra nem volt idő, hiszen az ember azonnal Mengele éles szeme előtt találta magát. A vasútállomásról teherautókkal oda szállítottak kígyózó sora Mengele mögött kettéoszlott, az egyik oldalra kerültek az öregek és a gyerekek, a másik oldalra a munkaképes fiatalok. Erzsébet az utóbbi csoportba került, a kis Juditot viszont, a húgát, akivel addig együtt voltak, a másik csoportba terelték. Azóta sem látta őt, nem is hallott róla semmit, mint ahogy a többi rokonról sem, egy személyt kivéve. A tágabb, igen népes család szinte minden tagja ottpusztult a gázkamrákban. Akkor azonban fel sem fogták, mi történik körülöttük, annyira gyorsan követték egymást az események.

220