Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Misad Katalin: A magyar mint idegen nyelv/hungarológia oktatásának gyakorlati kérdései a pozsonyi Comenius Egyetemen
Misad Katalin beható kifejtése maga több ívnyi kötetet tenne ki” (136). Mivel erre most nincs mód, csak néhány példát említünk: A magyarul tanuló számára nehézséget okoz a személyragos főnévi igenévi alany, a főnévi igenévi tárgy és a fog igével képzett igekötös jövő idő, valamint a cél- és véghatározói szerepű főnévi igenév (pl.: bevásárolni megy ~ fiatal vagy még meghalni) használata. Leíró nyelvtanaink külön-külön tárgyalják a melléknévi és határozói igenevek időszemléletét. A magyar mint idegen nyelv szempontjából azonban az is fontos, hogy egy bizonyos tartalom kifejezésére hol érintkezik, illetve hol válik el élesen az igenevek használata (pl.: Tamás kiváló ember. - a melléknévi igenévvel jellembeli tulajdonságra utalunk; A társaságból kiválva egyenesen hozzám lépett. - a határozói igenévvel állapotra utalunk) (vö. Kálmán 1980: 157). A melléknévi igenév tanítása során bevált módszer szerint az igenevekkel alkotott jelzős szerkezeteket az igenevek elé tett bővítményükkel gyakoroltatjuk (pl.: kiszáradt folyómeder), majd ezeket a szerkezeteket mint kész elemeket építtetjük be a mondatokba (pl.: A turisták a kiszáradt folyómeder útját követték). Részletesen kell foglalkoznunk a levő és a való igenevek szemantikailag tartalmas, illetve csupán grammatikai jellegű szerepével is. A szlovák anyanyelvűek számára különösen fontos a határozói igenév alkalmazásának elsajátítása. Jelentős különbség a magyar és az indoeurópai nyelvek között, hogy az utóbbiakban sokkal szélesebb körű a határozói igenévi alakok használata. Az ekvivalens alakok adekvát megválasztására elsősorban a magyarra való fordítás tanításakor térünk ki. 3. Igekötők A magyar igekötők tanítása s a szlovák nyelv azonos, hasonló vagy eltérő funkciójú elemeivel való összevetése két területen okoz nehézséget: a jelentéstanban és a mondat szórendjének alakulásában (Misad-Hurka 1997: 98). Az igekötők elsajátítását megkönnyíti az a tény, hogy többségüknek a konkrét helyet meghatározó jelentésén kívül más jelentése nem fejlődött ki. Több időt kell azonban fordítanunk azokra az igekötőkre, amelyek az alapige jelentését módosítják, és/vagy többféle jelentésárnyalatot kölcsönöznek neki (pl.: az eligekötő befejezettséget jelölő funkciójára: elolvas, illetve a cselekvés tartósságát, folyamatosságát jelölő funkciójára: elbeszélget). Ez a jelentésmódosítás az igekötös igék nagy részét jól körülhatárolható szemantikai csoportokba szervezi (pl.: a meg- igekötös ige a cselekvés egészének a megtörténtét, befejezettségét hangsúlyozza - megtanulja; az el- igekötös ige pedig azt a szemléletet, ahogy az alany a cselekvésben fokozatosan jut el a célig - elolvassa) (Szili 1995: 8). A másik problémára, az igekötő elválásának eseteire a szórendi kérdéseknél mutatunk rá. 268
