Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Misad Katalin: A magyar mint idegen nyelv/hungarológia oktatásának gyakorlati kérdései a pozsonyi Comenius Egyetemen
A magyar mint idegen nyelv/hungarológia oktatásának gyakorlati kérdései... 4. Irányhármasság Nyelvünk határozórendszerének tanításakor a fokozatosság elvét alkalmazzuk: az egyszerűtől az összetett felé, a konkréttól az elvont felé haladunk. A konkrétból való kiindulás alapján a helyhatározó kívánkozik az első helyre. A magyar nyelv térszemléletének legfontosabb sajátossága, hogy a mozgás iránya szerint differenciálja és szervezi a helyhatározó kifejezésére szolgáló nyelvi eszközöket. Ennek két dinamikus vektora (a honnan? és a hová? kérdésre felelő) és egy statikus állapota (a hol? kérdésre válaszoló) van, amely nemcsak a térbeli, hanem az időbeli viszonyokat is jellemzi (Giay 1997: 37). A térbeli viszonyok másik meghatározója az, hogy a mozgó tárgy vagy cselekvő személy milyen dimenziójú térben van. Ennek megfelelően megkülönböztetünk belső, felületi és külső viszonyokat. Az egyes aspektusok megértése után szemléletesen is megadható a rendszer, amely az alanynak a tér egy kijelölt részéhez való viszonyát érzékelteti. A tér- és időbeli dimenziók meghatározásánál meg kell még említeni a közeliség és a távoliság kifejezésének sajátos formáját. 5. Vonzatstruktúrák A magyar nyelvtudománynak a vonzat fogalmát még nem sikerült teljes mértékben tisztáznia (Hegyi 1997), a nyelvoktatásban viszont szükséges a vonzatnak mint nyelvtani fogalomnak a meghatározása. A nyelvtantanításban ezért azt a szót tartjuk vonzatnak, amellyel az ige, főnév vagy melléknév kötelezően kiegészül a mondatszerkesztés során (Giay 1997: 31). A vonzatot tehát a morfológia és a szintaktika egységének jegyében vizsgáljuk. Azt figyeljük, miként vesz részt, milyen lehetőségeket kínál a mondatok megformálásában. Ha a meghatározó tagból, az igéből indulunk ki, az első relációt a tárgy irányában keressük: állhat-e az ige mellett tárgy vagy sem. A második reláció a határozók felé mutat: az ige s az ún. állandó határozók kapcsolódásában nyilvánul meg (pl.: kap valakitől valamit, beszél valamiről valakinek). A szótári vonzatstruktúra azonban szemantikailag nem teljes értékű, csak bővítéssel válik mondattá. Az irányítás kulcsa a megfelelő kérdőszerkezet, amelynek végződésre utaló, illetve szórendi szabályozó szerepe van. Az a kötöttség, amely a magyarban az ige és a vonzatstruktúrák kapcsolódásában mutatkozik, elősegíti a nyelv formai oldalról való megközelítését (Hegyi 1989: 194). 6. Birtok és a birtokos közti kapcsolat kifejezése A magyar nyelv gazdag variációs lehetőségekkel rendelkezik a birtok és a birtokos közötti kapcsolat kifejezésére. A birtokos viszonyra utalhatunk személyjeles névszóval (pl. könyvem), birtokos jelzős szerkezettel (pl. a bátyám 269
