Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Szabómihály Gizella: Mit oktat(ss)unk nyelvhelyesség címszó alatt a határon túli iskolákban?
Mit oktat(ss)unk nyelvhelyesség címszó alatt a határon túli iskolákban? szabályait és szépségeit, hogy helyesen és igényesen fejezhesd ki, hibátlanul írhasd le gondolataidat” (Szuchy 1999: 3).3 A felső tagozatos tantervekben és tankönyvekben található nyelvművelésinyelvhelyességi típusú kérdések és tanácsok alapvetően két csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok az esetek tartoznak, amikor a szerzők valamely nyelvi elemet - nyelvi változó egyik változatát - helytelenítenek vagy a választékos közlésbe nem illőnek minősítenek, a másik csoportot pedig a stilisztikai jellegű „tiltások” és tanácsok alkotják. Ez utóbbiak esetében a tankönyvíró az „egyhangú”, „pongyola”, „homályos” fogalmazástól, a „felesleges” szavak használatáról próbálja lebeszélni s egyúttal a „kifejező”, „választékos” kifejezésmódra igyekszik ösztönözni a diákokat. A hagyományos nyelvművelő témák közül a tankönyvben az alábbiakról esik szó: a „nákozás”, a „suksükölés”, az ikes igék ragozása, a szokik használata, a volna : lenne, a sorszámnév és a tőszámnév, a miatt : végett különbsége, az -e kérdőszócska helye, az aki, ami, amely használata stb. E jelenségek értékelése és tárgyalása változó. A mély hangrendü igékben használt -né módjelet és a szabályos ikes igeragozást a szerző a választékos, igényes nyelvhasználatba illőként értékeli (Szuchy 2006: 27 és 32), hasonlóan jár el a másik szerző az amely és az ami esetében (Nagy 1998: 35). Más jelenségeknél kategorikus tiltással találkozunk: „Ne használjunk felszólítást olyankor, amikor kijelentünk!” (Szuchy 2006: 30).4 Más példa: „Ne használd feleslegesen így helyes: Móricz Zsigmond híres író. (Szuchy 2006: 96). Kategorikus előírással találkozunk például az -e kérdőszócska esetében: „A -e kérdőszót mindig az állítmányhoz kapcsoljuk” (Szuchy 2006: 103; Nagy 2006: 52). Az elemzett tankönyvekben olyan nyelvi elemeket, szerkezeteket is hibáztatnak a szerzők, amelyeket a diákok valójában nem is használnak, pl.: „A sorszámnevek helyett ne mondjunk tőszámnevet: a hatodikba járok (nem a hatba), a harmadik házban lakom (és nem a három házban)!” [a szerző kiemelése] (Szuchy 2006: 64). Tapasztalatunk szerint a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában ismeretlen a sorszámnév felcserélése tőszámnévvel ilyen szerkezetben. Más helyütt életidegen példákat közölnek a szerzők, egy 5. osztályos tanuló ugyanis aligha mond ilyen mondatokat: 3 Hasonló megfogalmazás találhatunk a 6. osztályos nyelvtankönyvben is: „Hogyan ápolhatjuk anyanyelvűnket? Ismereteink állandó gyarapításával” (Szuchy 2006: 9). 4 Ebben az esetben valójában az ún. suksükölés helytelenítéséről van szó. a határozatlan névelőt! Helytelen: Móricz Zsigmond egy híres író.” 255
