Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Domonkosi Ágnes: Egynyelvű beszélők vélekedései és hiedelmei a kétnyelvűségről
Domonkosi Ágnes Az egyetértők érvelései különbözőek: az egyik adatközlő például az anyanyelv beszűkült használati körével és a másodnyelv használati nehézségeivel magyarázza vélekedését, és bár ez a jelenség a kisebbségi kétnyelvűségnek csak sajátos helyzeteiben érvényesül, mégsem lehet teljesen mitikusnak minősíteni az elképzelését: Mivel az anyanyelvűket nem tudják minden esetben használni, és a másik nyelvet nem értik meg teljesen, így nem tudják kellőképpen kifejezni magukat. Emellett azonban az egyetértők indoklásaiban igen elítélő vélekedések is előfordultak: • Mert ahelyett, hogy két nyelven próbálnak beszélni, inkább az egyiket kellene jóra tökéletesíteni. • Aki egyik nyelvet sem tudja teljes biztonsággal beszélni, azt hallgatni is rossz. Az egyetértő vélemények mellett megjelenő indoklások kapcsán fontosnak tartom megemlíteni azt a valószínűleg a többi kérdés esetében is érvényesülő jelenséget, hogy a kérdőívben megfogalmazott állítások kifejtettsége, egyértelműsége milyen erőteljesen befolyásolhatja a válaszokat. Ennek az állításnak az esetében például több adatközlő egyértelműen jelezve kizárólag a magyarországi roma kisebbségre asszociált. A részben egyetértők és az egyet nem értők között is érvényesül az a vélemény, hogy ezek a beszélők legalább az egyik nyelvüket, az anyanyelvűket jól beszélik. Ez a vélekedés a domináns kétnyelvű helyzetet tekinti tipikusnak (ellentmondva az első kérdésre adott válaszokból kirajzolódó kétnyelvűség-felfogásnak), és az egynyelvüség normájából kiindulva nem vet számot azzal, hogy a kétnyelvű beszélők mindkét nyelvüknek sajátos kontaktusváltozatát használják: • Beszélhetik az egyiket nagyon jól, amelyik hozzájuk közelebb áll, a másikat kevésbé. • A kétnyelvű kisebbségek tagjai, lehet, hogy nem beszélik rendesen egyik vagy másik nyelvüket, de ez mindkét nyelvre nem valószínű, hogy igaz. • Általában legalább az anyanyelvűket jól beszélik. A csak részleges egyetértés, illetve az egyet nem értés másik tipikus indoklása, a beszélők differenciálására épül, azaz a környezettől, a műveltségtől, az egyéntől teszik függővé a két nyelv megfelelő használatának megítélését: • Ismerek olyat is, aki mindkét nyelvét tökéletesen beszéli, de olyat is, aki néha összekeveri a nyelvtani szerkezeteket. • Egyénileg különbözhetnek a közösség tagjai, ami a nyelvtudásukat illeti. • Iskolázottságtól függ. E vélekedések egy része szerint a megfelelő használat erőfeszítést, iskolázottságot igényel; ez a vélekedés összefügg az egynyelvű beszélők helyes és helytelen nyelvhasználatára vonatkozó tévhitekkel is: 198
