Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Zágorec-Csuka Judit: Az anyanyelv az életemben. Hűség és kétnyelvűség a muravidéki magyarok identitásának tükrében
ZÁGOREC-CSUKA JUDIT Az anyanyelv az életemben Hűség és kétnyelvűség a muravidéki magyarok identitásának tükrében 1. Mit jelent számomra az anyanyelvem? Néhány évvel ezelőtt járt nálunk Lendván Orbán Viktor, az akkori magyar miniszterelnök. 2001. augusztus 20-án ünnepi beszédet mondott a Szent Katalin templom előtti téren. Beszéde hatásos volt, mert a határon túli magyarok „hűségéről" szólt, amely azt jelenti, hogy a beolvadás és az átállás helyett a hűséget kell választanunk, mert hűek akarunk maradni a családi hagyományainkhoz, történelmünkhöz, kultúránkhoz, s nem utolsósorban az anyanyelvűnkhöz is. Orbán Viktor átérezte ezt a problematikát, igaza volt, légiesültek a határok a szlovén és a magyar határsávban. És mi az anyanyelvvel kapcsolatos imperatívusz? A hűség választása. A hűség azért, mert választhattam volna a szlovén nyelvet is a szocializációs folyamat során, de nem tettem, mert hűséges akartam maradni ahhoz, amelyet elsősorban a családomtól kaptam, a szüleimtől Göntérházán, s a neveltetésemtől, majd az élettől. Ezt a hűséget sosem volt könnyű megtartani, hiszen hűségesnek lenni sem könnyű, akkor sem, ha nem ígérnek érte karriert, pénzt, szakmai sikereket, mivel a kisebbségi lét szűkös, behatárolt. De annál nagyobb a magyar kultúra, amelyet a magyar nyelv közvetít. Az anyanyelvem szeretete, az irodalom iránti érdeklődés indított el Magyarországra továbbtanulni, ahol magyar nyelvű közegbe kerültem, fiatal voltam, számtalanszor szembesülnöm kellett a nyelvi hiányosságaimmal, azzal a mássággal, amelyet talán a magyarországi magyarok nem is észleltek, de nekem fájt, mert megkülönböztettek (néhányszor) a muravidéki mentalitásom, identitásom miatt is. Én nem magyar tannyelvű középiskolából kerültem az egyetemre. De a hűség megmaradt, mert nem akartam feladni, és számtalanszor magányos is voltam emaitt Budapesten, én, a szlovéniai magyar. Akkor még nem tudtam, hogy a kisebbségi lét és a kisebbségi magyar nyelv szenvedéstörténetével együtt kell élni, mert ez benne a kihívás. S megtanultam együttélni vele. Aztán elolvastam Sütő András drámáit, Márai Sándor regényeit, Kányádi Sándor és Wass Albert verseit. Megtaláltam a sorstársaimat, őket, a „nagyokat”. Az irodalomban sem vagyok egyedül, nekik sem volt könnyebb, de hűségesek 138
