Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Göncz László: A muravidéki kétnyelvű oktatás bevezetésének előzményei és körülményei
A muravidéki kétnyelvű oktatás bevezetésének előzményei és körülményei kisebbségi közösség aránya nem érte el az ötven százalékot, azonban legalább 7 tanuló osztályonként biztosítva volt. Amennyiben 5 tanuló sem állt rendelkezésre egy osztályra, akkor a törvény ideiglenesen annak beszüntetését tervezte. Az ún. kisebbségi iskolarendszernek a nemzeti kisebbség kulturális szükségleteit is biztosítani kellett volna, amit formálisan a tantervben terveztek rögzíteni. A szlovén nyelv kötelező tanítása addig is a 2. osztálytól természetszerű volt, azonban sokatmondó a DNSZSZ lendvai Járási Bizottságának a megállapítása, amely arra vonatkozott, hogy 5. osztálytól kezdve két természettudományi tantárgyat tanítsanak szlovén nyelven. Az említett javaslathoz párosuló magyarázat aligha tekinthető szakmainak, hiszen - a korszak politikai hangulatának megfelelően - ajánlásként megfogalmazták, hogy „a szlovén nyelv tudása azért is fontos a tanulók számára, mivel lehetővé teszi a szorosabb érintkezést a többi állampolgárral.” Az új törvény a tanítói káderrel kapcsolatosan úgy rendelkezett, hogy annak igazodnia kell a lakosság nemzetiségi struktúrájához. Kivételt akkor engedélyeztek, amennyiben nemzetiségi káderállomány nem volt, ami magyarán azt jelentette, hogy - mivel általában komoly magyar pedagógushiány jelentkezett - a kisebbségi iskolákban a magyar nyelvet rosszul bírók is „legálisan” taníthattak volna. A megfelelően képzett tanítóhiány problémáját azzal is magyarázták, hogy a szabadkai képzés nem nagyon indokolt, mert ott a szlovén nyelvet nem sajátítják el, ezért inkább a szlovéniai képzést szorgalmazták. Az utóbbi esetében formálisan ajánlották a magyar nyelv tökéletes elsajátítását is. A törvénytervezetet azonban a későbbiek során nem emelték jogerőre, annak csak egyes rendelkezéseit vették igénybe a kétnyelvű oktatás bevezetése során. Az óriási tanítóhiány megoldását természetesen lehetetlen volt rövid távon megoldani. A próbálkozások pedig nemegyszer éppen a várttal ellentétes hatást váltottak ki. Ilyennek tekinthető, hogy ún. „gyorstalpaló” képzési módszert alkalmaztak a muraszombati tanítóképzőben, ahová az 1959/60-as tanévben 30 tanító szakost írattak be 9 hónapos képzésre. Ennyire rövid idő alatt természetesen lehetetlen volt eredményt elérni, így a tanítóállomány tényleges szakmai minősége attól csak nagyon csekély mértékben javult. Egyes, felmérésekre hivatkozó megállapítások szerint a gyakorló tanítóknak mindössze egyharmada bírt tökéletes nyelvtudással, azonban a felmérések nem a szaktantárgyak terminológiájára vonatkoztak (Bence 2005: 30; Székely András Bertalan szerk. 2008). Pozitív jelenségként említhető azonban az, hogy az új törvénytervezet keretében a szlovén többségű településeken is szorgalmazták - környezetnyelvként - a magyar nyelv bevezetését. Azonban a törvény magyarázata keretében senki nem szólt a kisebbségi oktatás szempontjából kulcsfontosságú tartalmi és módszertani kérdésekről, így az egész törekvés őszintesége bizonyos mértékben megkérdőjelezhető. A DNSZSZ járási szervezete keretében az új törvény értékelését úgy zárták, és ez alátámasztja annak legfontosabb, főként ideológiai küldetését, hogy az majd „elrendezi, és a gyakorlatban megvalósítja a kisebbségi 105
