Zágorec-Csuka Judit: A magyar-szlovén és a szlovén-magyar irodalmi kapcsolatok tükröződése a fordításirodalomban (Pilisvörösvár, 2015)
3. A magyar szépirodalom fordítása 1945 után - történeti és művelődéstörténeti háttér
zetiségi / kisebbségi politikája is rugalmasabbnak bizonyult. A rövid, kedvezőtlen időszak a Tito és Sztálin közötti 1948-as szakítást követő éveket ölelte fel. A Tájékoztató Iroda és a szocialista országok támadásaival szemben a jugoszláv államnak és kommunista pártnak védekeznie kellett. Ennek a védekezésnek a jegyében nyúltak a marxi elvekhez, és vezették be 1950-ben a munkás önigazgatást. Az önigazgatás bevezetésével elindult a decentralizációs folyamat, amely az 1974-es alkotmánnyal érte el a csúcspontját. De azt is el kell mondanunk, hogy a titói kisebbségpolitika valójában kirakatpolitika volt. Szakított a korábbi időszakok erőszakos asszimilációs gyakorlatával, s helyette a burkolt asszimilációra helyezte a hangsúlyt. Elismerte az egyén kisebbségi jogait, de megakadályozta a jelentősebb kisebbségek közösséggé szerveződését (Homyák Árpád, 2008). A toleráns jugoszláv nemzetiségi politikát alapvetően a politikai reprezentáció, az oktatás, a kultúra és a nyelvhasználat területén lehet a legjobban megragadni. A politikai képviselt területén az egyenjogúság / egyenlőség jegyében kínosan ügyelt az arányosságra. Ezen körülmények közt kereste a két nép irodalma a közös utakat, amelyek eléggé szűkösek voltak, legalábbis a fordításirodalom területén. Mi volt a helyzet a Szlovén Köztársaságban? Az egykori szlovéniai szocialista rezsim kritikai értékelése problematikus. Ennek egyik alapvető oka viszonylag sajátságos jellegében rejlik. Néhány, ideológiától mentes kortárs történész úgy ítéli meg, hogy az egykori rezsim specifikus kommunista képződmény volt: az úgynevezett titoizmus. Alapvonásait tekintve a lenini paradigma jellemezte, amely döntő jelentőséget tulajdonít a monolitikus marxista ideológiának, és amely megtartja a nem demokratikus egypártrendszert, a káderpárt centralizmusát, valamint a politikai voluntarizmust. Ugyanakkor felismerhető benne az is, hogy az embereknek a magánéletben nagyobb szabadságot hagy, és magasabb életszínvonalat tesz számukra lehetővé - ellentétben a szovjet blokk többi kommunista rezsimjével. Emellett Tito állama 1965 után nyitottságot mutatott a demokratikus Nyugattal való kapcsolattartás és a szabad személyforgalom tekintetében. Más történészek igyekeznek az egykori rezsimet sajátságos szocialista útként ábrázolni, amely szerint az 1945-1950-es időszak kivételével nem mutatott semmiféle közös jelleget a szovjet kommunizmussal, mivel sohasem nevezték „kommunistának”. Amit elsősorban hangsúlyoznak, az a demokratikus jellege, hogy az elnyomás itt csak enyhe volt, és az utolsó években tel-32
