Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Bence Lajos: Az Alsólendvai Hiradó a "hanyatlás" éveiben. Egy lap "tündöklése" és megszűnése
Ha fellapozzuk az első évtized számait, egy fejlett gazdasági élet, a peremvidéki kisváros kereskedői és szolgáltatói-iparosi rétegének ma is irigylésre méltó sokszínűségét látjuk. Ehhez kapcsolódnak az olyan tények, melyek 1890-től a Lendvát öszszekötő vasúthálózat kiépítésével az első mai értelemben vett gyárüzemnek, a Hungária ernyőgyárnak a jelenléte biztosított, amely 1904 és 1907 között megsokszorozta a termelését, s a nem csak országos, de nemzetközi téren is a „gyenge minőségű” osztrák ernyőnek valódi konkurenciája lett. Halász Albertnek az alsólendvai sajtóról és néprajzról írott korai, hiányosságai ellenére máig hiánypótló könyvében (megjelent 1994-ben!) a lap „csetlő-botló” életeseményeit bemutató cikkei mellett a néprajzi írások, írásrészletek garmadájára, a vidék néprajzát gazdagító adatokkal teli, sok esetben tisztán szakmai és tudatosan megírt néprajzi tárgyú megfogalmazásokra is rámutat. Halász végül arra következtetésre jut, hogy „a néhány A/3-lapból álló Alsó-Lendvai Hiradó... Sem szerkezetében, sem minőségében, sem tartalmában-egyszóval semmiben sem marad el a korabeb magyar sajtótól”. Különösen érvényesek ezek a megállapítások a sajtótermék fönt érintett első 10 évére. Ezután pedig a lap aranykorának is nevezhető fejezetére, amelyet az egyre fokozódó gazdasági helyzet és a világháborús időszak közeledte pecsétel meg. A lap ezen időszakára is érvényes lehet a Halász általi megállapítás, mely a lap statikusságáról szól, jelesül, hogy bár a szerkesztők, a kiadók és lap tulajdonosok gyakori váltakozása ellenére a lap arculata, minősége sem követett látványosabb változást, s ha igen, akkor ez a fejlődését szolgálta. Egy ilyenre 1904-től figyelhetünk fel, amikor a 40., október 2-i számtól az Alsólendvai előtag kötőjel nélkül íratik, s ezzel a második évtized — immár harmadik indulás — kezdetét is jelöli. Ekkor egy ideig még maga Balkányi szerkeszti a lapot, vezeti a kiadást, de hamarosan Korom György neve jelenik meg a címlapon. Ezzel azonban nem sokban változik a lap arculata, hiszen hol maga Balkányi, majd egy-másfél évre dr. Strasser Ármin, majd 1907-től a lap megszűnéséig, leghosszabb ideig, az utolsó években már bedolgozó Oszeszly M. Viktor került a felelős szerkesztői székbe. Egy 1904-es októberi cikkben az első nagy kivándorlási hullám lecsengésével az „Amerikai visszavándorlásról” olvashatunk a címlapon. Ennek lényege — s ebben a mindenkori címlapírók 111
