Varga József: Gondolatszilánkok (Pilisvörösvár, 2019)

Szilvia

Én meg féltem. Pedig sokszor gondoltam már arra... A végén Szandra engem hibáztatott. Azt mondta dühösen és gúnyosan, hogy gyáva és szerencsétlen kis nyulacska vagyok. Ez bántott és fájt. A tájékozódási feladatnál a fülembe súgta:- Gyere, lépjünk le!- Tudod, hogy nem lehet. A verseny...- Ugyan. Köpök rá. Kit érdekel ez a hülye verseny! Talán majd futkosok itt ész nélkül, mint a töketlen kutya?- De mit mondanak a többiek?- Le vannak ejtve! A kótyagosok csak rohangáljanak. Nekem jobb ötletem van. Élvezni fogod.- Mi az?- Majd megtudod, csak kövess!

így szakadtunk el a csoportunktól. Behúzódtunk egy sűrű, bokros erdőrészbe. Szandra válltáskájából elővett egy jókora bicskát. Megtisztított szakértelemmel úgy két négyzetméternyi területet, vagyis hát kivágott néhány cserjét, páfrányt és talán még bürököt is. A páfrányleveleket a fűre helyezte.- No, kész a pihenő. Leülhetünk, és kezdődhet az igazi, nekünk való móka.

Csodálkozva és irigykedve néztem barátnőm magabiztosságát. Igazán csak akkor kerekedett tágra a szemem, amikor a táskájából előkerült egy cigisdoboz és egy öngyújtó. Kivett belőle egy szálat, és meggyújtotta. Élvezettel szívott belőle néhány slukkot, majd nekem nyújtotta.- Én... én nem - tiltakoztam. - Én még sohasem...- Mert gyáva nyuszi vagy. Beszari. Éppen itt az ideje, hogy valami okos, felnőttes dolgot is cselekedj.- De akkor is... próbálkoztam.- Mit nyafogsz itt, mint az anyámasszony katonája! Nem lesz tőle semmi bajod, én újra megszívom.

És meg is húzta néhányszor jó erősen. Boldogan nevetett és ragyogott az arca is. A szeme is különös fénnyel kezdett izzani.

32