Hagymás István - Pápes Éva: Az álomlátó fiú. Mese és mesefejtés felnőtteknek (Pilisvörösvár, 2013)

Hagymás István: Holdkörök - Az álomlátó fiú című székely népmese olvasata

nem (csak) a saját boldogulását keresi, hiszen ezen a poszton (szinten), vagyis királyként egy népért, egy nemzetért, egy országért, egy emberiségért, egy világért felelős. Újdonsült apósában (apjában) nem a riválist látja, hanem a rokon-támogatót tiszteli, s vejként az idős Fehér király is számíthat a segítségére a közös ellenség, a sötétség, vagyis a Fekete király legyőzésében. De mit jelenthet az „öregnek” az az elszólása, hogy „kifogy a vejéből”? Maga is klóidnak képzeli magát, aki (amely) hol fogy, hol nő? „Visszavedlett” fehérségével - Napságával - még nem tud mit kezdeni, s azt hiszi, hogy még mindig pünkösdi király? Esetleg több veje volna, akik valamitől egyre csak fogynának? Netán rossz emlékei volnának, és saját egykori „traumatikus” (Nap)fogyatkozását nem tudja elfelejteni, feldolgozni, amikor még jó gazda volt? És hogy tovább bővítsük a kérdések sorát: (újra) megjelenik a (egy?) Fekete király. Benne vajon kit tisztelhetünk? Hogy a kérdésre válaszolhassunk, keresnünk kell egy „biztos”, egy „fix” pontot, hogy ha egyáltalán létezik ilyen. Talán megteszi egy „változó kereszt” is. Járjuk körül, másszuk meg újra azt a bizonyos száz öl magas, meszes (mesés) kőoszlopot, vagy ha úgy tetszik, „világítótornyot”. Vissza kell térnünk a nyílvessző kilövésének mozzanatához, és újra kell értelmeznünk az eddig elmondottakat. Pl. a falat. Noha a mesében szerepelnek épületek (templom, börtön, ház / a királylány „saját” háza), amelyeknek fala van, mégsem erre gondoltunk először, ha magunk elé képzeljük a mesei tájat, hanem arra a bizonyos kőből-mészből emelt oszlopfalra. Ebbe kell a fiúnak beletalálnia, ebbe kell beleragasztania a Fekete király falatját villástól, nyílvesszőstül. Ez bizony úgy hangzik, hogy a fiúnak tulajdonképpen maga alól kell kilőnie a (tartó) oszlopot, maga alá kell lőnie saját nyílvesszőjét, falatostul, villástul. Nem akármilyen művelet, de talán nem teljesen lehetetlen. Tegyük fel, hogy a nyílvessző az oszlop tetejéről körútra indul, körpályán mozog, végigjárja az állatövet, és meg sem áll az Ikrektől számított tizenkettedik állomásig, a Bikáig, ahol a Fekete királyt „hagytuk” napfogyatkozásosan. A fény-falat a nyílvesszőre szűrődik, a Fekete király marad továbbra is fekete, ill. talán még feketébb, mivel nem részesült a fényből. A nyílvesszővel átlőtt falat(nyi) fény immár villástól (világosságostól) folytatja útját a szomszédos Ikrek mezejébe, ahol a falba, vagyis az oszlopba fúródik, és belérakja, ragasztja a Fekete király által el nem fogyasztott utolsó fényfalat-vacsorát. A (fény) oszlopban (talán a tetején, sőt talán a fiú helyén) tehát ott „díszeleg” a villából-nyílvesszőből képződött (alkotott?) kereszt, magában a fal-43