Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

tok közti versengésbe és kiszorításba (kizárásba) taszít, és éppen ez a környezet hat az identitási harcra.

Egyes körökben az a vélemény terjedt el, hogy amennyiben egy szuverén nemzet kollektív szubjektumként akar fellépni, úgy eleve közös kultúrával, történelemmel, Európában elvárt közös nyelvvel kell rendelkeznie. Ezért a politikai nációt meg kell előznie egy létező kulturális (némelykor etnikai) nációnak. Ebben az értelemben a nacionalizmus olyan képződmény — legyen bár benignus vagy malignus —, amely a demokráciából nőtt ki.

A 20. század az etnikai tisztogatások százada. A valóságos üzenet Taylor szerint úgy hangzik, hogy olyanként, amilyenek vagytok, vagy amilyennek tartjátok magatokat, nálunk nem vagytok szívesen látottak, ezért megváltoztatunk benneteket. A demokratikus kor újabb akadályokat gördít a különböző csoportok együttélése elé, hiszen egy sor olyan új, vitás kérdést fogalmaz meg az állam politikai identitásáról, amelyek mély megosztást eredményeznek az emberek között.

Taylor szerint tehát az identitási harcoknak a demokrácia az alapja, hiszen a nemzeti szuverenitás korában lehetővé válik, hogy egy újabb kérdés, az állam politikai identitásának a kérdése merüljön fel. Miért és kiért létezik ez az állam? Milyen állam mellett döntünk? Van-e egyáltalán választási lehetőségünk? Érinthet-e minket az asszimilációs folyamat? Azonosulhatunk-e mi ezzel az állammal? Magunkra ismerünk-e benne? Igaz-e, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldása egybeesik a személyes identitás fontos dilemmájának a megoldásával, miként azon kérdések tisztázásával, hogy egyáltalán kik vagyunk, mi számunkra a fontos, miben rejtőzik a múlttal való kontinuitásunk, amely révén azok vagyunk, amik (akik) vagyunk. A felsorolt problémák nemcsak a politikai, hanem a személyes identitásunkat is érintik.

21