Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

A Virágzabálók cselekedetének láncolatai egy kultúra, történelmi múlt azonosítható mozzanataiként felismer(het)ő mintákba rendeződnek. A nyelvi allúziók, illúziók szeszélye sodor bennünket oldalról oldalra, amely Darvasi művészetéhez - egy valós/anekdoti - kus/mitikus/fiktív - világot köt. A szóban forgó könyv explicite megadott poétikája és metodológiája egyértelműen mutatja, hogy nyersanyagként a valóságot használja fel. Ezért fontos, hogy a belső jelentést mennyire határozza meg a külső referencia, azok a történelmi koordináták, melyek lényeges szerepet töltenek be a regény struktúrájában. Az úgynevezett igaz- és álreferenciáknak megvan a maguk irodalmi funkciója, működésük nagyon is paradoxiális, azaz az irodalmi tényeket a történelmi anyag támasztja alá, és fordítva. Darvasi regényében történelmi anyagról van szó, olyan fabulákról, mikrotörténetekről, melyek igaz voltukról tanúskodnak. Ilyenek például Széchenyi látogatása 1833-ban, majd Ferenc József császári és királyi őfelségének 1857-es látogatása a városba, amely igazi eufóriát vált ki, ugyanakkor a regényben a legterjedelmesebb társadalmi-történelmi világ ábrázolására szolgáló minta a szabadságharc körüli zűrzavar. Ennek ellenére a szöveg nem dokumentál, csupán a hamisság/igazság, fikció/imagináció/realitás paramétereinek segítségével viszi színre a dokumentációt. „A város volt vezetőit múltjuk tisztázására szólították fel, s az urak úgy ballagtak a városháza épületébe, mintha a kivégzésükre szólna az invitálás [...] Általános volt a rendőri megfigyelés, cenzúráztak minden leírt szót és előadást, tiltották a gyülekezést.” (292.)

A Virágzabálók a magyar szellemi örökség, a politikai hagyomány jeleinek sokaságából is válogat, majd a fikcióképzésben az irónia által, újraértékeli azokat. Az irónia és a humor egyaránt a kulturális különbségekre mutat rá.

141