Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

A kocsmában

— Döntsd el te... Még mindig nem tudom a neved — úgy éreztem, bejövök neki.

— Kira vagyok. Amúgy törzsvendég vagy? Ez az első napom... — mondta kacagva.

— Azért az talán túlzás, de sokat lógok itt, az egyszer biztos.

— Akkor nem fogok tőled megszabadulni egykönnyen, mi?

— Hetente háromszor tuti zavarni foglak.

— Egyelőre még nem zavarsz — és rám meredt.

Gyönyörű zöld szemei voltak.

— Elnézést! Egy kávét még kaphatnék? — szólt az idősebb fickó.

— Ööö, persze — kapta el a tekintetét Kira, és vitte a kávét.

Úgy láttam, hogy szeretett dolgozni. Persze az első nap ki ne csinálná szívesen a munkát. Ha másért nem, akkor azért, hogy a főnök ne rúgja ki az elején...

— Itt vagyok — és ismét csak néztük egymást.

— Úgy érzem, mi jól kijövünk...

— Amennyiben mindig iszol legalább egy whiskey-t jéggel, akkor igen — nevette el magát.

Odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam:

— Szerintem most benedvesedett a bugyid... — úgy éreztem megvan.

— Ha lenne rajtam, akkor talán — súgta vissza.

Ilyenkor melyik fiúnak ne indulna be a fantáziája? A nadrágom egyre feszesebb lett.

— Ó, van tetkód? — kicsit felcsúszott a pólóm.

— Igen, kettő is. Ha akarod, megnézheted — felhúztam teljesen, hogy lássa a vállamon lévőt.

— Slash? És a másik?

Kinyújtottam a másik kezem.

37