Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Amikor minden ajtó bezárul

— Igen, apám. Minden szavadat.

— Helyes, mert egyszer ezt neked kell majd elmondanod valakinek, s remélem, jól választasz majd! Ez éltet minket fiam. Továbbadni mindent, amit láttunk, hallottunk, tanultunk.

— Miért, apa? — nézett rá a kisfia.

— Mert emberek vagyunk — mondta a bölcs, s lecsukta szemét.

AMIKOR MINDEN AJTÓ BEZÁRUL

Aztán eszembe jutott ő. Futni kezdtem, mintha valami üldözött volna. Talán a múlt, talán a jövő... Mire odaértem, már kivert a veríték. Sosem örültem annyira annak az épületnek. A kapukódot bepötyögöm. Futás fel a harmadik emeletre és kopogás a második ajtón. Csak reméltem, hogy otthon lesz. Nyílt az ajtó, és vele valahogy megnyíltam én is.

— Démien? Te mit keresel itt? És miért vagy izzadt? Csak nem futottál idáig?

— Figyelj, bocs, talán visszajövök később.

Amint ezt kimondtam, már meg is fogta a kezemet, és berángatott. Leroskadtam a régi kanapénkra, hozta a teát, amit annyira szerettem, és persze egy bonbonnal teli dobozt. Leült ő is, és csak nézett. Kínos csend... Életem talán leghosszabb egy perce volt. Aztán nyúltam a teáért.

— Tudod, vártam rád — törte meg Anna a csendet.

— Komolyan? Honnan tudtad, hogy jövök?

— Ismerlek, talán túlságosan is. Inkább az a kérdés, hogy miért jöttél. Nem igaz?

27