Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)
Démonom voltál
— De épp ez nem megy! Nem megy az írás, nem megy a válaszok kutatása. Keresem, de nem találom. Ha megtalálom, akkor pedig nem értem — ittunk rá. — Még fiatal vagy, miért erőlteted? — az első alkalom, hogy nem buzdít. —A fájdalom, amit érzel, egyben a világ fájdalma is. Neked ezzel kell szembeszállnod! Ezt kéne formálnod! Talán reformálnod is... — Annyiszor beszéltünk már, de még mindig nem tudok rólad semmit. Még a nevedet sem! Ki vagy te? — csupa rejtély. — Én olyan vagyok, mint te. Sőt, mondhatnám, hogy én vagyok te. — Ezt nem értem... — Igyál egy whiskeyt, mert az a kedvencem... — ittam vele abból a barna italból, ami az ereiben folyhat, mert már annyit ivott belőle. — Bölcsebb lettél? — Nem mondanám, de már értem, hogy te miért iszod... Van benne egy kevés eszencia bölcsesség is. Megnyugtat. Miért néz rám mindenki ilyen furán? — Ha megiszod ezt az utolsó adag abszintot, mindenre tudni fogod a választ. Ha mindenre nem is, de egy kicsit megvilágosodsz majd — s elfordult. Megittam. Mi ez a furcsa érzés? Mit élek most át? — Semmi különöset — mondta olyan hangon, mint aki épp meg akarna ölni valakit. — Mi? Nem is kérdeztem hangosan... — felugrottam a helyemről. — Épp ez az! Érted már? — Mi volt ebben? — összeomlottam belül. — Amit mondtam... Igazság — mély lélegzetet vett. Éreztem, hogy ez hosszú lesz. — Most már érted? Én te vagyok, s te én. Egyek vagyunk. Nézz körbe... Ők mind azt látják, ami az igazság. Nincs jó rossz nélkül, nincs 23
