Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Angyal

— Feladom! — szomorodtam el, mert már vagy öt perce találgattam.

— Kata vagyok — s elmosolyodott. Gyönyörű mosolya volt. Mintha engem is mosolyra akarna késztetni, persze tudattalanul.

— Kata, Kata, Kata... — vágtam kétségbeesett arcot.

— Mi az? — ijedt meg kicsit.

— Ennyi találgatás után azt hittem, hogy valami külföldi neved lesz, valami egzotikus, mint te, de ez egy kicsit kiábrándító, ugye tudod? — nevettem el magam.

— Ffíilye! — hirtelen elszomorodott.

— Csak vicceltem — próbáltam ismét nevetésre bírni. — Ha nem mosolyogsz, kénytelen leszek bevetni a sármom — és kacsintottam neki.

— Hmm... Na, hajrá! — nagyon figyelt, mi fog történni.

Úgy néztem rá, mint aki erőlködik.

— Bocsi, most nem megy...

Felnevetett. Őszintén és hízelgőén, rám nézve.

— Igen, még mindig jó vagyok... — mondtam egy kicsit nagyképűen.

— Nem hittem volna, hogy az első napomon tényleg besétál egy huszonéves, és megnevettet. Mindig vannak csodák...

— Szóval egy csoda lennék? Az igaz, hogy kész meglepetés vagyok, de a csoda talán egy kicsit túlzás — mondtam mosolyogva.

Észre sem vettem, és már mosolyogtam... Ez a lány valamilyen varázserővel rendelkezett? Nagyon jó volt vele, olyan könnyed és egyszerű. Pontosan olyan volt vele lenni, mint amilyennek őt magát elképzeltem. Egy egyszerű lány, aki szeret nevetni, szereti az életet, és ki is használja azt. Talán tudta a boldogság titkát? Én sem akartam kimaradni belőle:

18