Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)

Gazdaság és mezőgazdaság

Ezen munkálatok után a szőlőkötés, meg a széna betakarítása következett. Június hónapban összejött mindenféle munka. De mi csak úgy csináltuk, ahogy bírtuk, egyiket a másik után. Édesapánk azt szokta mondani, hogy „a jövő hétből még egy nap sem múlt el”. Ez igaz is volt. A széna begyűjtése nagyon komoly munka volt. Jó időjárásban még csak ment valahogy, de esős időben kétszeres erőt, háromszoros munkát igényelt. Sokat kellett forgatgatni az ágyásokat, s a petrencéket elrázogatni, majd újból összerakni. Akkor még nem volt semmilyen munkagép erre a célra. Reggel három órakor mentek kaszálni, s tíz-tizenegy óráig dolgoztak. Kora reggel azért volt jó, mert harmatjával sokkal jobban fogta a kasza a füvet, meg aztán nem volt olyan nagy a forróság. Mi gyerekek szoktunk vinni reggelit és utána elráztuk a rendet.

Délben azért szoktak néhány órát pihenni, szundikálni, ha nem volt valami nagyon sürgős a munka. Például,ha nem jött felhő és nem kellett az előző napi száraz szénát behozni. Ha nagyon jó volt az idő, akkor rendszerint másnap estére, esetleg harmadnapra be lehetett hozni a szénát jó szárazon. Voltak kisebb földvégi kaszálók, ezek könnyen „mentek”, de volt jó néhány nagy kaszálórét, amihez komolyan hozzá kellett fogni. Ezért a szénagyűjtés sokszor két hétig is eltartott.

A kaszálást és a szénagyűjtést mindenki maga csinálta. Ehhez nem nagyon volt segítség, mivel ezt a munkát mindenkinek egyidőben kellett csinálnia. A tehetősebb nagygazdák szoktak fogadni kaszásokat. Pénzért a fiatalok szívesen elmentek, ha csak tehették. Erre az erős munkára 20 dinár napszámot szoktak fizetni. Hajnali három órától délig tartott a nap. Az ilyen korai kaszálást én csak egyszer vagy kétszer próbáltam, 15-16 éves koromban. Persze ez a munka még csak olyan „bekezdés-féle” volt. Nem sokra mentek velem, de én csúnyán elfáradtam. Még pár nap múlva is megéreztem. Akkor nagyon megharagudtam erre a „kaszáló masinára”, úgy, hogy még a mai napig sem vagyunk vele valami jóbarátok. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy nem is kellett vele sokat viaskodnom az életben.

Mesélték, hogy egyszer egy bácsi kaszált és már egészen a legvégén volt. Arra mentek a falubeliek és a köszönéshez hozzátették azt a szokásos megjegyzést: „ha az Isten megengedi, mindjárt el is végez”. Erre ő nagy kevélyen válaszolt: „most már ha megengedi, ha nem, elvégzek”. Ahogy ezt kimondta, a következő kaszavágásnál eltörött a kasza nyele és nem végzett el. Az is lehet, hogy ez nem is így történt, csak olyan példabeszédféle volt.

75